M.I.A. - Kala (2007)
Mathangi Arulpragasam, avagy az M.I.A. néven futó Sri Lanka-i származású angol művésznő, ahogy azt több helyen is állították (pl, Rolling Stones), 2007 legjobb lemezét készítette el (a Pitchforknál 8,9). Egyébként a hölgy valódi művésznő. Zenél, filmez, fest, grafikákat, ruhákat tervez, fényképez. Kalandos életet tudhat maga után, sok költözéssel, menekülve a háborúk elől, hátrahagyva szabadságharcos apját. De életrajz helyett, koncentráljunk zenei karrierjére. Első albuma, az apja nevét viselő Arular egy kemény, odamondós, politikai nézeteit hangoztató menetelés lett, és többé-kevésbé siker is.
De mi térjünk rá, az édesanyjáról elnevezett lemezre, a Kalara. Ahogy M.I.A. életútja és munkássága, úgy a lemez is roppant sokszínű és változatos, na meg nőiesebb is, félig-meddig elfeledve a politizálást és a világ problémáit, individualistább, partisabb, lazább, flegmább és talán mainstreamebb lett, ami sok más előadóval ellentétben nem probléma. Igazi erénye a merészsége, ami stílusilag behatárolhatatlan, de míg mások probálkozása egy innen-onnan szedett massza kohéziós rendszerbe gyúrására elbukott, addig M.I.A. profin összerakott, zűrzavaros ám mégis letisztult, kellemes, hallgatható cuccot vetett a konzervatív fülekbe. Alapjában véve hip-hop, de badarság lenne ennyiben hagyni. Hip-hop, dancehall, ragga, funk, elektronikus és mivel a felvételek Indiában, Trinidadban, Libériában, Jamaikában, Ausztráliában, Japánban és még millió helyen készültek, elkerülhetetlenül keveredtek folk elemek is, na meg több tucat hétköznapi zaj funkcionál effektként. Vegyes, mint a francia válogatott, de összhangban van, ha eleinte furcsán is hat. Az egyéniség fogalma manifesztálódott kérem alássan. Persze nem hibátlan, vannak kifejezetten rossz számok is, de elenyésző mennyiségben (tán' 2). És most vagyok gondban, melyiket is szúrjam be? Az óriásssparti Boyz legyen? A csirkékkel megbolondított Bird Flu? A süket által is hallott Paper Planes? Indiát idéző Jimmy? Kezdjük a Bamboo Banga-val, ahogy a lemez is.