A rakparton (On the Waterfront, 1954)

Elia Kazan önéletrajzi ihletésű drámája a kisember kiszolgáltatottságát, és a  "rosszakkal" való magányos  szembefordulás  nehézségét mutatja be a kikötői dokkmunkások szemszögéből.

A filmet a jól megírt, fajsúlyos kérdéseket is boncolgató dialógusok görgetik előre,  közben akár egy pillanatra is másra figyelni pedig a fantasztikus színészgárda erős produkciója miatt nem lehet. Feszült, hangulatos darab, ami egészen az utolsó percekig hiba nélkül teljesít, de a fináléra sajnos rányomják bélyegüket a rendező személyes érzelmei, szándékai. Rengeteget vesz el a zárlat az odáig gondosan felépített atmoszféra éléből. Kár érte.

Marlon Brando zseniális az összetett személyiségű főhős szerepében, az itt bemutatkozó ártatlan és csodaszép Eve Marie Saint alakítását pedig rögtön Oscarral jutalmazta az Akadémia. Karl Malden és a rutinos Lee J. Cobb pedig magától értetődő természetességgel hozzák karakterüket.

Mindenképpen érdemes a megtekintésre, és ki tudja, lehet hogy ti a végéről is máshogy vélekedtek. 10/8.5.

A vágy villamosa (A Streetcar Named Desire, 1951)

A nagysikerű Broadway-i színdarab vászonra átültetése annak szereplőgárdájával együtt. Azaz majdnem. A színházi előadást ugyan meglepő módon nem láttam, de a film egy valamiben biztos, hogy ráver pár kört: van egy Vivien Leigh-je.

A fiatal pár életét a feleség hozzájuk betoppanó testvére dúlja fel. A nő nem kevés titkot tartogat, amik persze sorra kiderülnek egyre csak növelve és növelve az amúgy sem békés légkör feszültség mutatóját. Én azt hittem amúgy, hogy ez egy egyszerűbb romantikus történet lesz. Hát nagyon nem.

A filmnek erősen színházi jellege van, ez látszik a díszletekből és abból is, ahogy Brando legtöbbször elhagyja a helyszínt. Az alakításokra nem is lehet szavakat találni, tehát aki a legmagasabb szintű játékra vágyik, az megtalálta a filmjét. Brando figurája maga a megtestesült hímsovinizmus, igazi alfahím, annak minden erényével és hibáival. És hát ugye ebben a műben látható kultikus fehér pólójában. Azonban még az ő produkcióját is übereli Vivien Leigh varázslata. A valaha volt legjobb női alakítás amit eddig láttam. És ha ehhez még hozzá csapjuk Karl Malden szintén kiemelkedő játékát, akkor már egy szavunk sem lehet. Mindössze annyit kell tennünk, hogy hátradőlünk és végig izguljuk, ámélkodjuk ezt a két órát. 10/10.