Chuck Palahniuk 2001-ben írt regénye tavaly került megfilmesítésre. Ismerve a szerző első művét (Harcosok Klubja) és annak adaptációját, valami egészen komolyra számíthat a nézősereg. Minden meg is adatott, hogy ismét átértékeljünk, új fényben lássunk dolgokat, de az első rendezését jegyző Clark Gregg (eddig színészként próbálkozott, valamint a Choke-ot is ő írta filmre) nem valószínű, hogy tisztában volt Palahniuk céljaival. 

Adott a főhős, Vince (Sam Rockwell) és egy több szálon futó sztori. Vince szexfüggő, betekintést nyerhetünk a betegek körébe (Fight Club párhuzam), ahol a páciensek beszéde alatt, Vince nem éppen gyógyulni próbál. Legjobb és talán egyetlen barátjával egy 1800-as éveket idéző "skanzenban" dolgoznak, ahol legtöbb gondolatuk a szex körül forog. Eközben Vince anyja szanatóriumban tartózkodik és egyre rosszabb az állapota. Nem ismeri fel fiát, halottakhoz beszél, a fiú pedig apja kilétét kutatná segítségével. Ráadásul beleszeret az egyik nővérbe.

A címadó mozzanatról még nem is szóltam. Vince szándékosan félrenyeli a falatokat éttermekben, így tukmálva rá saját magát leendő barátaira. Ám, ha ezeket a képsorokat kivesszük a filmből, nem szenvedünk hiányt, mert (sajnos) nem igazán kerítettek ennek nagy feneket, és ez nemcsak a cigányútra terelésről mondható el. Gregg egyszerűen nem érezte a megfelelő hangsúlyt, az eltérő témájú jelenetek aránytalanul tolonganak és bizony a vak is látja, hogy ezt nem lehet másfél órában megoldani úgy, hogy több legyen egy átlagos feketekomédiánál. 

Olykor elég hiteltelen, a kívánt hatást sem éri el, a néző csak türelmetlenül vár, mert tudja, hogy több ez, mint aminek látszik. Palahniuk regénye minden bizonnyal az is, de a film semmitmondó, felszínes és üres, na meg kellemetlenül rövid. A belső monológok csekélysége, a főhős vívódásának meg nem léte és, hogy a millió szál különböző mondandója nincs közvetítve hiányérzetet kelt, elmélyülni a gyors váltások miatt meg szinte lehetetlen. Így nem marad más, csak néhány megnevettető jelenet és bizony imádjunk a szemtelen, pofátlanul cinikus főszereplőket. Sam Rockwell pedig perfektül hozza a figurát, egy-két perces kiesései feledhetők, mert egészében remekelt (a többi színészre sem lehet panasz). A jelenet, mikor egy impozáns nő felkéri, hogy megerőszakolja isteni. Szóval, okozhat pár jó pillanatot, de közömbös a végeredmény, profibb karakterábrázolás, hosszabb játékidő és remek zenék kellettek volna. Ja, utóbbi megvolt 10/6