A francia rajzfilmeket gondolom nem sokaknak kell bemutatni, ha más nem az Idő urai szinte mindenkinek beugrik, s azután egy egész világ tárulkozik ki az ember előtt. Ezzel együtt természetesen a képregényeik sem utolsók, ha nem is az amerikai szuperhős divatot követik, s talán nem is ugyanannak a korosztálynak, rétegnek szólnak. A Persepolis mindkét művészeti forrásnak kiváló példája (bár a képregényt még kézben nem fogtam, csupán neten nézegettem részleteket belőle, de a rajztechnikája nem igazán tér el a filmétől), s mindamellett, hogy rettentően mulatságos, egy olyan világba vezeti a nézőt/olvasót, mely talán eddig valahol a látóterem perifériáján helyezkedett el.

A színhely Irán, az időpont a 80-as évek elejétől egészen a 90-es évek közepéig. A főhős Marjane Satrapi (aki létező személy, s saját életét ültette át a képregénybe, majd a vászonra), kinek életét követjük végig egészen fiatal korától úgy a második X közepéig. Pont erre az időszakra esik az iráni forradalom, mely az angolok által elősegített diktatúrát vallási fundamentalisták kezébe helyezi át, s ezzel újra rajzolja az egész társadalmi berendezkedést. A nők csadorban, az erkölcs mindenek felett. De ne rohanjunk ennyire előre, hisz az egész még valahol máshol kezdődik.

Marjane egy hercegi család legfiatalabb sarja, mely nagyon jól reprezentálja a 80-as évek iráni balos értelmiségét. Az események fonalát az éppen aktuális sah elleni felkelés kezdetekor vesszük fel, s egészen végigkövetjük, az uralkodó száműzésen keresztül, az iraki háborúig, majd betekintést kapunk az „új világrendbe”.  Az események sodrását a lassan nővé cseperedő hölgy szemszögéből követjük, s így természetesen az egész annyira szubjektív, hogy semmilyen más lehetőségnek (a világhoz való viszonyuláshoz) még lehetőséget sem ad.

A tragédiákkal bőven kikövezett történet kis kitérőt tesz Európába is, hol lényegileg a nővé válás ténylegesen megtörténik. A rajzfilm igazi ereje a teljesen szerethető és elfogadható karakterek és álláspontjaik mellett legfőképpen a humorában van. Nagyon ügyesen elhelyezett és elsütött poénok folyton élénken tartják a figyelmet, s a teljesen komor hangulatot sem engedik elhatalmasodni (az én kedvencem így játszódik le: Marjane valami hippi hölgynél bulizik Ausztria mellett, mikoris találkozik Bernarddal, kibe első látásra szerelmes lesz, de a következő mondatban már fény derül, hogy pont ő nyitotta fel a szemét azzal kapcsolatban, hogy a fiú homoszexuális).

Remélem az eddigiekből is kirajzolódik, hogy főként két téma köré csoportosítható a filmmel kapcsolatos diskurzusok. Egyfelől egy nemzeti identitáshoz, vallási fundamentalizmushoz kapcsolódó kritikát fedezhetünk fel (mely ugye legfőképp az iszlám, s a nő ellentétéből indul ki, illetve persze Marjane soha nem lesz elég európai, s soha nem is lesz elég iráni). Másfelől nyugodtan elkezdhetünk értekezni a hősnőnk felnőtté válásáról, melynek szinte minden aktusa ott hever a képkockákon. Vagyis fejlődéstörténetről beszélhetünk mindkét értelemben, hogyan lesz a kislányból politikailag elkötelezett, érett nő, s ezt hogyan tudja kezelni egy őt elnyomó országban.

A film itt Kelet-Európában talán több vonatkozásban érezhető sajátnak, mint Iránon kívül máshol, hisz az elnyomó, nyugatot gyűlölő rendszerhez nekünk is volt szerencsénk, s talán egyeseknek a kazetta vásárlás jelenete nem is annyira ismeretlen (a nyugati, burzsoá kultúra becsempészéséhez már nekem is volt szerencsém  fiatalságomban, főleg zenéhez kötődően, de természetesen történeteket mindenki hallhat, hogyan jutottak egy-egy könyvhöz az egy generációval előttünk járók).

Végezetül ejtsünk néhány szót a grafikáról, mely hajszálakra áll, hogy naiv rajzosnak lehessen tekinteni, a nemek igaz jól elkülöníthetőek (természetesen így a nemiség meghatározó jelei folyton ott vannak), főleg minél idősebb Marjane, de igazából az egész hozzá igazodik, az ő hangulatához, szűrőjéhez.

Ezek alapján teljes nyugalommal tudom ajánlani akárkinek az alkotást, hisz a velős gondolatok szórakoztató máza könnyed tél esti mozizásra adnak garanciát.