A film (számomra) nagyjából a semmiből bukkant fel, és jött, látott, győzött. Annyira feelgood volt, mint utoljára talán a Meglógtam a Ferrarival, vagy a Diploma előtt. Egy szó, mint száz; teljesen feldobta a tegnap estémet.

A Pop, csajok, satöbbi pont azt szállítja, amit a címe ígér. Nőkről és férfiakról, kapcsolatokról, szexről, és az élet egyéb nagy dolgairól szól, nem mellesleg remek zenékkel aláfestve. Olyan könnyedén hozza egyszerre hitelesen a fetrengve röhögős poénokat és a komoly drámázást, mint a Real a Baté elleni BL meccset. Na jó, persze sokkal simábban.

A másik kettősség, ami egyedi ízt ad a mozinak, az az a tény, hogy miközben egyértelműen John Cusack fantasztikus magánszáma, mégis rengeteg emlékezetes, és alaposan kidolgozott mellékszereplőt vonultat fel. Cusack talán még 1408-béli önmagát is felülmúlja (igen tudom, hogy az készült később), Jack Black fergeteges, mint mindig, Tim Robbins karakterén sírtam, de a legjobban eltalált arc a félénk zenebuzi Dick, akit Todd Louiso formál meg zseniálisan, minden erőlködés vagy erőltetettség nélkül.

Ajánlom mindazoknak, akik már dobtak valakit, vagy akiket már dobtak, illetve azoknak, akik csak egy színvonalasan szórakoztató, zenés kétórára vágynak. 10/9. Csont nélkül.