Sokak számára ismerősen csenghet John Woo neve. A pisztolypárbaj egyik megreformálója nem csak a filmvilágra, hanem a videojátékokra is nagy hatással volt. Az első nagyobb sikert egy finn stúdió a Remedy könyvelhette el, Max Payne című alkotásukkal. Ki ne emlékezne a sz*rrá hallgatott main zenére, vagy a főhős felejthetetlen arckifejezésére, de legfőképp a metrón történő bullet-time közbeni golyózáporra. Sokáig ment a vita, hogy a Remedy vagy a Wachowski testvérek loptak a másiktól, amire azóta se tudjuk a választ. A lényeg nem is itt keresendő, mivel egy olyan játékról beszélünk, ami annak idején megreformálta a TPS műfajt. Egy maradandó alkotás, egy viszonylag kedvezőtlenül fogadott második résszel. Viszont akik játszottak vele, azok tudják, időt lassítani, muszáj és egyben élvezetes. Idén elérkeztünk Max azon fejezetéhez, hogy hét éves pályafutását nem egy harmadik résszel, hanem egy egész estés filmmel jutalmazzák meg. A direktori székbe John Moore került, a forgatókönyvet, pedig az eddig ismeretlen Beau Thorne kapta, akinek eddig még egy jelentősebb munkája sem akadt, még jó, hogy besegített a játék írója, Sam Lake is.
A mozi fényei felkapcsolódása után rajtam kívül még két férfi maradt a teremben, hogy megnézzük a rejtett ,,befejezést”. Sokat gondolkoztam közbe, hogy mit láttam ebben a röpke másfél órában, de a választ én sem tudom. Nem ez volt életem filmje, sőt az előzetesek között felbukkanó új Bond többet mutatott abban a 2 percben, mint az a film, amire jegyet váltottam. A megbánás távol álljon tőlem, de csalódottságomat nem tudom véka alá rejteni, pedig tudtam, hogy nem ez lesz az év Oscar esélyese, de azért többet vártam tőle. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a Babylon A.D. második részét nézném, mert most is jeleneteket láttam, nagyobb szünetekkel, illetve egy hajjal megáldott főszereplővel. Valahol nekem túl szellős volt a film, nem állt össze egy egésszé. Olyan érzésem támadt, hogy a vágások között nagyobb a hézag a megengedettnél, de ez legyen az én bajom. A direktorra visszatérve. John Moore alkotott, de nem pozitívan. A Noir kimerült annyiban, hogy esett a hó, és néhol felvillantak a Sin City annyira ismerős vörös fényei. Nem volt vele bajom, főleg magával a fehér pelyhekkel, de a sötétebb tónus valahogy nem illik bele az összképbe, vagyis illene, de a többi hiányzik belőle. Több akart lenni ez az egész, mint ami. Túlságosan komoly, ami végül kimerült egy közepes akciófilmben, vagyis kimerült volna, ha itt sem bukna el. Egyszerűen kevés a lövöldözés, vagy ha éppen a golyók záporoznak az is maximum pár másodpercig tart, majd utána annyi üres párbeszéd hangzik el, jelenet játszódik le, hogy nem a következő fegyverdörrenést várjuk, hanem a film záró képsorát. A játék fő mozgatórugója ugye a lassítás volt. Hát ebben a filmben egy olyan jelenet van, ami erre hajaz, de olyan vicces tálalásban, hogy a moziban ülve nem értettem ez mi akar lenni. Talán egy 12 éves kisfiú kapott egy MP 45-öt, de valamiért olyan satnya, hogy a fegyvert csak elsütni tudja, célozni azt már nem. A szereplőkkel annyira nincs bajom, miért is lenne. Wahlbergről se hiszem, hogy azt mondták, hogy játszd el a játékban megismert karaktert, ő meg full el******... Ennyire nem. A karaktere ellenszenves, üres, semmitmondó. A ,,főgonosz” Lupino meg annyira gázul lett összerakva, hogy legtöbbször inkább mosolyogtam, mintsem borzongtam. Az egész színészi játék nem klappolt, az egész társulat átvette a táj színét, szürkeség ,,aranyozza” be a játékot, üres párbeszéddel, amit ugye Beau Thorne-nak róhatunk fel. Érdekességként megemlíteném, hogy a Remedy-s srácok se nyilatkoztak túl pozitívan erről a filmről, tehát gondolhatjátok mennyire volt összerakva a párbeszéd, illetve maga az egész. Pozitívumként megemlíteném a Sin City-re hajazó látványvilágot, ami nagyon jóra sikerült, illetve a hallucinációt, ami annyira szép színekkel volt megáldva, hogy öröm volt nézni.
A film történetét először bele se akartam rakni, mivel annyira összecsapott aztán végül úgy döntöttem leírom ide a végére. Max Payne családját 3 éve brutálisan kivégezték egy betörés alkalmával. A hazatérő nyomozó a három elkövető közül kettőt szépen lelőtt, de a harmadik meglógott előle. Ezt azóta sem tudta kiheverni, az élete romokban, de még mindig nem adta fel, nyomoz az utolsó gyilkos után. Közben az utcát ellepte egy új drog, ami szárnyas lények hallucinációjával, illetve emberek halálával jár. Max a nyomozás során belekeveredik ebbe-abba majd végül, rájön a drog mivoltára is. Csodás történet…Azt hiszem ennyi volt, hirtelen nem ugrik be más, úgyhogy le is zárom soraimat.
Egy klasszikus játék alapján készült közepes film, viszonylag jó főszereplővel, szép látványvilággal, elrontott forgatókönyvvel, vicces akciójelenetekkel. Így lehet jellemezni ezt a filmet. 10/6