Gyorsan megosztok veletek egy általam axiómának tartott állítást: a babák g*cire félelmetesek. Komolyan. Ahogy néznek rád az üvegszemükkel minden pillanatban csak azt várod, hogy megmozdulnak. Nekem nem is volt soha, ezért is néztem furcsán kicsit a filmbeli kisfiúra. Anno játékmacival aludtam el, ő aranyos volt, nem kellett azon fosnom egész éjjel, hogy a nyakamba harap, miközben magamhoz szorítom. Mégegyszer: a babák a bohócokkal együtt (még egy info, csak úgy szórom itt a bölcsességet) nagyon ijesztőek.
Ezért is több, mint zseniális a Gyerekjáték alapötlete. Egy haldokló gyilkos utolsó erőfeszítésével átwoodoozza a lelkét egy épp divatos babába, csak hogy tovább élhessen. Ekkor eléggé felhúztam a szemöldökömet, hogy wtf, a csórikám honnan vágja így a misztikus témát, de aztán szerencsére megmagyarázzák. A játékfigura pedig egy kisfiúhoz kerül. Gondoljatok bele. Egy játékbaba, a gyermeki ártatlanság egyik szimbóluma, életre kel, de nem azért, hogy a barátod legyen, hanem hogy kíméletlenül legyilkoljon. A játék elkezdődik...
A film első fele a sejtetésre, és a bizonytalantól való félelmünkre épít. Sikerrel, teszem hozzá. Hangolnak minket, rengeteg közelit kapunk a baba arcáról, ami ekkor még mozdulatlan. A hangulat megalapozva, a reszketés türelmetlenül kopogtat az ajtónkon. Majd jön az Ördögűzőt idéző ütős fordulat, ami a film legrémisztőbb pillanata. Amikor pedig először mozog úgy a baba, mintha tényleg ember lenne, az nagyon durva. Aztán meg egy kicsit nevetséges. El is kezdtem aggódni, hogy szilánkokra törik a varázs, és vége lesz az egész mókának. Hála a trükkmestereknek ez nem így történik. Chucky beindul, a film átvált slasher üzemmódba és továbbra is képes tartani a színvonalat. Van egy zseniális jelenet, amikor Chucky elmegy a néger woodoo "mágushoz" és levág egy rövidke monológot, valamint mint egy mellékesenhiperrealisztikusan mozog. A sötét szobában alig tudtam megtalálni az államat a képsor láttan. 1988-ban ilyet alkotni, le a kalappal a készítől előtt! A befejezés az egész műhöz hasonlóan minimális horrorfilmes ismeretekkel lazán megjósolható, de ettől még élvezetes.
Furcsa volt egy ilyen filmben látni az általam eddig csak a Hetedik menyország c. családi nyálözönnel támadó propagandaízű délutáni tölteléksorozatból ismert Catherine Hicks-et, de végül is egész jól helytállt. Az először hitetlenkedő, majd segítő nyomozó közhelyes, ezerszer látott szerepéből Chris Sarandon nem sok mindent tud kihozni, a kisfiú castingja viszont nagyon eltalált. Alex Vincent ideális választás, mindent elhiszünk neki. Sajnos ő is megmaradt gyerekszínésznek, a Gyerekjáték 2-ben még szerepelt, aztán volt egy-két filmje, de ahogy kamasszá vált szögre akasztotta a csukát. Brad Dourif pedig hátborzongató hangot ad a babának.
Szóval. A Gyerekjáték a jól bevált sablonokból építkezik, de remek alaptötletének és a minőségi kivitelezésnek köszönhetően kiemelkedik a műfaj átlagából, Chucky meg horror ikonná vált időközben. Jól szórakoztam rajta, 10/7.5. A folytatásokat nem nézem meg, valószínűtlen, hogy tartani tudták a szintet.
