A Friday Night Lights egyszerűen nem ereszt, aki már próbálta könnyen addiktá válhatott mára, én is szörnyű rohamok közepette várom hétről-hétre, nincs mit ezen szépíteni... az FNL a Top5 sorozatok listáján előkelő helyet foglal el (lehet, hogy száz fős holtversenyben, de akkor is), ezt így, a harmadik évad, harmadik része után bizton állíthatjuk, hisz nem csak az első évad remekbeszabott hangulatát hozták vissza, hanem annak precizitását, emberközelségét, és képesek újra és újra sárba tiporni az előző részt, persze, ez három résszel nem nehéz feladat, de nyugodtak lehetünk, hogy részről-részre nagyobb hatás fog érni minket, minden tekintetben, ez biztos. Aki követi, az már velem együtt fél, hogy jövő héten, bizony belepiszkítunk az alsónkba... De maradjunk még itt, megpróbálok bárminemű, komolyabb szpojler lelövése nélkül véleménytformálni, szűkszavúan.
És igen, pár jóslat bejött és természetesen most is kaptunk meglepetéseket, ötletes fordulatokat. A legjobb anyagot, eddig egyértelműen Saracen kapta (kinek a mostani epizódban végre hanyagolták a mamáját, de sajnálatos módon az anyját sem vették elő), remekül írnak neki, hányattatott, mégis olykor boldognak látszó, vállán a világ terhének kétszeresével és mindez, mint majd' az összes többi karakter esetében, roppant hiteles módban van tálalva. A Saracen és Jules közti románc kialakulóban ismét, a néző ennek örül, de a készítők nem csak a kapcsolat létrejöttét, hanem idegeinket is nyújtják. God! Love is in the air! Smashtől kaptunk egy, valójában abszolút felesleges ügyet, de legalább, hallgathattunk egy megindító mondókát az édesanyjától, ki mindig fején találja a szöget és valóban okosságokat szór, most színészileg Smash is felnőtt mellé. Ami bántó, hogy a show alkotóinak hála, Riggins hirtelen főszereplőbb, mint valaha is a két évad alatt, mivfelróhatatlan lenne, ha nem ilyen szeles és ennek következtében nem igazán hiteles változáson esett volna át (így, egyszerűen nem viheti el maga, mégis erre hajlanak), ráadásul még mindig Lyla-val feszít, ami szörnyű, de hála az égnek az alma nem esett messze a... bátyjától?! A legtöbb mosolygós jelenetet persze, hogy az edző és családja szolgáltatta, a többi momentum ismeretében tragikomédiává minősítve a részt. A jövő hétig már tényleg az a legfontosabb kérdés, hogy marad-e Saracen a QB1? A zseniális gárdából a legjobb teljesítményt a héten Connie Britton nyújtotta véleményem szerint. Ez a rész perfekt volt, drámájával és a gyomorszorongatóan feszült meccsel együtt, ha ezt még fokozzák, sírva fakadok (mint a Lost esetében). És még valami, mi lesz Street-tel? A második évad végén ő szolgált egy meglepő, ám az írók irányából kilátástalanságra utaló cliffhangerrel. A lényeg, hogy I'm fuckin ready for the next friday night
utóirat: már csak tőlem és FlasHtől várjatok posztot, mivel a többiek nem nézik a sorozatot, repültek a picsába...
