Jó pár hete izgatottan vártam október másodikát. Ezen a napon ugyanis a pórnépet (és pórbloggert) is beinvitálták a már minden valamire való kritikus által fél éve megtekintett aktuál honi slágerfilm, a nyomozó vetítésére.
Általában ilyenkor pofára esés következik, mert pórblogger többnyire nem tudja úgy értékelni (”nem értheti meg”) a tucat fesztiváldíjat bezsebelő stílustalan csodaalkotásokat, mint a magyar filmművészet fölé pajzsot tartó megélhetésiek (tisztelet a kivételnek). Pórblogger nem tehet erről. Ő már csak ilyen egyszerű lélek. Neki vagy begyere, vagy nem gyere be. Őszintén bevallom nehezen tudtam volna elviselni, ha Gigor Attila elsőfilmjét az utóbbi listára kellett volna felfirkantanom , hiszen hosszú idő után A nyomozó című film személyében találtam egy olyan magyar alkotást, amely trailer és szinopszis alapján felkeltette az érdeklődésemet…
A történet szerint az érzelmileg deffektes, és elképesztő mértékben alulszocializált kórboncnok, Malkáv Tibor (Anger Zsolt) tízmillió forintért elvállalja a számára vadidegen Szirmai Ferenc (Terhes Sándor) meggyilkolását. Rá van kényszerítve a gyors pénzszerzésre, ugyanis gerincvelő rákban szenvedő édesanyjának életmentő műtétjét csak egy méregdrága svéd magánklinika vállalná el. Malkáv elvégzi a feladatot, megkapja a beígért összeget. Másnap azonban tar főhősünk levelet kap a pesti ibolyákat már alulról szagoló Szirmai Ferenctől, melyben az kifejti, hogy igenis sok közük van (volt) egymáshoz. Mivel Malkáv Tibor csupán érzelmileg problémás – szellemileg annál fittebb - hamar rájön, hogy ez nem lehet a véletlen műve, és nyomozásba kezd titokzatos megbízója, és a Szirmai élete körüli zűrösebb egyedek után…
A nyomozó egy nagyon jól átgondolt közönségfilm - és bár felénk ez ritka állatfajta -, Gigor Attila első gyermekének mégsem ez a legnagyobb erénye. Ez a film ugyanis kapott a készítőitől egy lelket. Ehhez persze ugyanúgy szükséges volt a felállított koncepcióhoz való szigorú ragaszkodásra, mint a végig vérprofin alakító Anger Zsolt – Rezes Judit párosának játékára, vagy a filmnek mindig újabb és újabb lendületet adó rövid akciójelenetekre. A végeredmény egy hazánkban teljesen egyedinek számító szórakoztató krimi lett. Összességében azonban inkább szórakoztató, mint krimi, hiszen a film 110 perce során szinte sosem fagy le a néző szájáról a mosoly. Nem fekve röhögős poénokkal operál a film (bár azok nem is illenének bele a készítők által megálmodott profilba), ellenben az egész alkotás hangulatát átjárja ez az abszurd fekete humor, amely főhősünk képzelődései során hág a csúcspontjára. Hogy csak személyes kedvencemet említsem, a film utolsó perceiben a szereplők – kiegészülve az egész konfliktust előidéző elhunyt Szirmaival - Malkáv gondolataiban összegyűlnek egy egyetemi előadóba, hogy amolyan verdiktként megvitassák, hogy ki, és miért bízta meg boncmesterünket a gyilkossággal. Ez, és az ehhez hasonló jelenetek a korábban már említett akciósnittekhez hasonlóan tökéletesen vannak adagolva, és biztosítják, hogy egy pillanatig se unatkozzunk.
Természetesen A nyomozó sem hibátlan, de a film főszereplőjéhez hasonlóan nem is akar annak látszani. És ez így van jól. Kisebb hibáikat könnyedén megbocsátjuk nekik, mert mindkettejüknek jól áll ez a bájos tökéletlenség. Ennek ellenére, ha bárkinek is hiányérzete támadna a filmet végignézve, gondolja át gyorsan, hogy mikor szórakozott ennyire jól utoljára egy hazai alkotáson! Én nem tudtam semmi hasonló szintű produktumot felidézni az elmúlt évek felhozatalából…
Gigor Attila nyomozója nálam elérte a (különösen elsőfilmekre) ritkán osztogatott 10/8-at, és ezzel együtt bebiztosította, hogy biztosan beüljek készítőjének következő nagyjátékfilmjére…
