Nagyon kellemes meglepetés volt ez a film, főleg, hogy általában nem vagyok túl jó véleménnyel a régi vígjátékokról. Úgy vélem, hogy talán ennek a műfajnak a legnehezebb ellenszegülni az idő vasfogának, hiszen a poénok és utalások aktualitásukat vesztik, és egyáltalán, az emberek már nagyon más dolgokon nevetnek pár évtized múlva. Éppen ezért nagyon ritka gyöngyszem az igazán jó régi vígjáték (mondjuk a maiak között sincs túl sok kiemelkedő).
A történetet bűnügyi szál foglalja keretbe: Joe (Tony Curtis) és Jerry (Jack Lemmon) két üres zsebű és korgó gyomrú bárzenész tanúja lesz egy alvilági leszámolásnak. Sikerül meglépniük, a maffiózók viszont a nyomukba erednek. Hőseinknek nincs munkájuk, valamint menekülniük sem ártana, ezért pont kapóra jön nekik egy füles. Kapva kapnak az alkalmon, kisminkelik magukat és szoknyát húznak, majd beállnak egy női zenekarba. A dolgok nem is mennek rosszul, de persze felbukkan a nő (de még milyen!) Marilyn Monroe képében.
A sztori ideális bölcső a helyzetkomikumnak, mégsem emiatt fogunk a legtöbbet kacarászni. A humor fő forrása Curtis és méginkább Lemmon zseniális játéka (Oscar jelölést ért). Hihetetlen, hogy milyen arcokat tudnak vágni, és ráadásul a jó forgatókönyv vicces egysorosokat is adott a szájukba. Ráadásnak meg itt van Marilyn Monroe, aki kissé önironikus szerepében olyan, de olyan gyönyörű és annyira, de annyira vonzó...
Remek komédia pazar szereposztással, tökéletes választás a könnyed, de minőségi szórakozásra vágyóknak. Pedig majd' ötven éves (1959-ben készült). 10/10.