Anno 1953.

Koimbrához hasonlóan én is mostanában néztem meg a filmet. Megláttam, nagyot néztem, hogy 1953-as sci-fi, aztán hoppá ilyet még úgysem soha, szóval gyorsan beújítottam. Másnap nézem a filmdroidot és ott a post róla. Lehet, hogy a Marslakók már a filmblogosok agyában vannak? :D

A sztori elég szimpla, a film legelején a narrátor bácsi (Sir Cedrick Hardwicke) vázolja a nem túl fényes jövőt, miszerint a Mars fejlett civilizációja kinézte magának a Földet új lakhely gyanánt. Így elég konkrét célokkal és tervvel indítják el hadseregüket bolygónk irányában, ami nagyjából a kill 'em all szófordulattal írható le a legjobban.

Az emberek először fehér zászlóval, békejobbot nyújtva közelítenek a jövevények felé, ám ők ezt nem igazán viszonozzák, legalábbis elég valószínűtlen, hogy a Vörös bolygón a sugárnyalábbal hamuvá pörkölés a haverkodás bevett formája lenne. Az emberiség (konkrétabban az USA) katonai vezérkara sem rest, gyorsan megkezdődik a válaszcsapás földön-vízen-levegőben. A hadsereg mindent megtesz, de lehet, hogy a világok harcában pár tudós mondja ki a döntő szót?

A trükkök a kor legmagasabb színvonalán készültek, ezt jelzi az '54-es aranyszobrocska a speciális effektusok kategóriában, valamint a legjobb hang és legjobb vágás Oscar-jelölés. Tehát ezekbe belekötni elég szűklátókörűségre és a képzelőerő hiányára utal. Amúgy is nem a látvány a lényeg, de gyorsan hozzátenném, hogy voltak olyan monomentális erejű képek és jelenetsorok (Los Angeles pusztulása és káoszba dőlése) amik mai szemmel is simán élvezetesek voltak. Az űrlények és fegyvereik meg nagy retro hangulatot árasztottak szerintem az ilyen témájú filmek egy korábbi időszakából.

El is érkeztünk a fő pozitívumhoz. A hangulat lesz ez, mint oly sokszor máskor is. Az egész film alatt csak úgy árad a vászonról (na jó, a monitorról) az apokaliptikus világvége érzés és az abszolút kiszolgáltatott tehetetlenség. Színészeink is korrektül muzsikálnak, közülük csak a férfi és a női főhős lóg ki. Egyikőjük pozitív, másikójuk negatív irányban. A tudós Dr. Clayton Forrester-t alakító Gene Barry (Golden Globe díjat kapott '65-ben a Burke's Law című sorozat főszerepéért) teljesen meggyőzően hozza a figurát, míg a Sylvia Van Buren-t megformáló Ann Robinson-t legszívesebben én sugárnyaláboztam volna le a képernyőről. Bár lehet, hogy a szerep és a szájába adott iszonyatos butaságok tették elviselhetetlenné. Baromságból ezenkívül is jut elég és ez korfüggetlen. Egy szó mint száz, a párbeszédekre egy kicsit jobban rágyúrhattak volna.

A 2005-ös Tom Cruise-os verziót nem láttam, de ezt bátran ajánlom mindenkinek, mert összességében jól szórakoztam, a film izgalmas volt. A végkicsengés és pár beszólás miatt ugrik egy pont viszont, így lesz 10/7.