Hitchcock-sorozat, harmadik fejezet. Maradunk 1954-ben és ezúttal azt a filmet vesszük górcső alá, ami sokak szerint a Mester legjobb munkája. Igen, a Hátsó ablak-ról van szó, a fantasztikus James Stewart-tal és a gyönyörű Grace Kelly-vel a főszerepben. Kezdjünk is hozzá!
A sztori szerint egy elismert fotós, L. B. Jeffries (Stewart), lábtörése miatt jópár hétre tolószékbe kényszerül. Egyetlen szórakozása az abszolút unalomban, hogy az ablakból nyomon követi a társasház lakóinak életét. Így válhat szemtanújává a házaló ügynök Lars Thorwald (Raymond Burr) és ágyhoz kötött, beteg felesége vitájának. Vagy valami többnek is? Netán egy gyilkosságnak? Jeff gyanakodni, majd nyomozni kezd. Amikor először áll elő elméletével, nem hisz neki se ápolónője, Stella (Thelma Ritter), se szerelme, Lisa (Kelly). Régi háborús bajtársa, az azóta detektívnek állt Thomas (Wendell Corey) pedig egyenesen kineveti. Hősünket azonban nem győzik meg az ellenérvek, sőt szép lassan maga mellé állítja a két nőt is, innentől fogva tehát trióként próbálnak fényt deríteni Mrs. Thorwald szomorú sorsára. Ha van ilyen neki egyáltalán. Az érdekes jelek és nyomok mindenesetre egyre szaporodnak.
A házban minden ablak egy külön történet (a táncosnő, a magányos vénkisasszony, a zenész, az ifjú szerelmesek vagy a kutyás házaspár) és Hitchcock zseniálisan csalogatja elő a bennünk rejlő kíváncsi kukkolót. Ahogy a kamera körbejár a hátsó udvaron az az érzésünk támad, hogy nem is James Stewart, hanem mi magunk leskelődünk és ez az érzés többször is visszatér, még személyesebb, valósághűbb légkört teremtve. A fősodor eseményeinek egyre előrébb görgetése mellett maradt idő arra is, hogy ezeket a kis életképeket kibontsák, ezekkel színesítsék és tegyék még életszagúbbá, élvezhetőbbé a filmet.
Hitchcock felvonultatja a műfaj trükkjeinek teljes tárházát, feszült és csak rá jellemző hangulatot teremtve. Arra, hogy ezek az elemek konrétan hol és hogyan jelennek meg sajnos nem térhetek ki, mert teljesen tönkretenném vele az élményt. Csak most a cikk írása közben tűnt fel/jutott eszembe, hogy a legizgalmasabb jelenet szinte egy az egyben visszaköszön a Nem vénnek való vidék-ben és ott is a legütősebb pillanatok egyike. A rendező cameo-ja persze most sem maradhat el (a zenész lakását tessék figyelni) és humorban sincs hiány. Ezt főleg Thomas és Jeff csípős megjegyzései és a másik kárára cinikuskodó egysorosai szállítják. A Hátsó ablak nem egy szimpla thriller, hiszen nem csak a gyilkossági szálon rághatjuk le a körmünket, hanem azon is, hogy hogy alakul végül Jeff és Lisa kapcsolata.
Stewart remek, mint mindig, de Grace Kelly még nála is emlékezetesebbet alakít. Annyira finoman játszik és ezzel egyidőben olyan erőteljesen vonzó kisugárzás árad belőle, hogy csoda, hogy néha nem kap lángra a vászon. Már csak ezen két filmje alapján is amiben láttam (a Gyilkosság telefonhívásra a másik), tisztán látszik, hogy mit vesztett a filmtörténelem és főleg, hogy mit vesztettünk mi nézők méltatlanul korai visszavonulásával. Mert Monaco hercegnője nem játszhat holmi amerikai "filmecskékben" ugye (pedig Hitch neki szánta a Marnie címszerepét).
Hitchcock egyik legjobb munkája, a suspense magasiskolája. Két ilyen jelző után mi mást kaphatna, mint 10/10-et.
Még annyit ide a végére, hogy Stewart-nak máskor is volt alkalma gyakorolni a magasból lefelé nézést (aki látta érti), ezt a második alkalmat is felfedjük hamarosan. Egy hét múlva folytatjuk ugyanitt, ugyanekkor.
Hitchcock örök.