Sokszor, sok helyen hangoztattam már, hogy szerintem egy (vagy 2) focimeccs olyan, mint az élet... Olykor óriási örömforrás, máskor viszont pokoli érzések kerítik hatalmába a játékost, szurkolót! Egyszer te vagy a király, minden sikerül, másszor azonban a legegyszerűbb dolgokkal is küszködnöd kell... Van, hogy két labdaérintésből 2 gólt érsz el, és olyan is előfordul, hogy a 10. kapuralövésből sem tudsz betalálni... Ilyenkor legalább okolhatod magadat... Még mindig hangsúlyozom az analógiát...
A külső tényezők azonban csak bosszankodásra adnak okot! Vajon milyen érzés lehet a BL elődöntő kapujában egy jogtalanul befújt 11-es miatt kiesni? Azok után, hogy az első meccsen saját csapatod nem kapta meg a kiharcolt büntetőt... És vajon milyen lehet egy semmirekellő csapat ellen negyeddöntőt játszani és nulla játékkal továbbjutni? Csak két friss példa arra, milyen igazságtalan is a foci...
Konkrétan: a Liverpool mesterien focizott a negyeddöntő meccsei alatt, viszont az Arsenal is legalább annyira megérdemelte volna a továbbjutást (a már említett okokból). És akkor mit keres ott a Chelsea?! És milyen elődöntőt fogunk látni?
Hirtelen ezek a kérdések merültek fel bennem, még pár észrevételem volt a mai estén. Nagyon rég láttam ilyen jó meccset, mint amilyet az angolok elénkvarázsoltak. Folyamatos brusztolás megállás nélkül, 1-2 érintős játék fantasztikus gyorsaság mellett, ez a foci magasiskolája! Torres és Adebayor gólja élményszámba ment számomra, főleg az arsenalos találata előtti összjáték! Walcott azt hitte, hogy Asafa Powellel versenyez (hozzáteszem, hogy azt is lefutotta volna), amikor a 'pool védelmén szaladt át. Egy adat, ami mindent elmond: "Fabregas az első félidőben 6500 m-t futott." - te jó ég! Bendtner pedig egy looser!
Összességében nagyon jó meccset láttunk, bemutatták a fiúk a Premier League világelsőségét (ez az én ujjaimból nagy szó, tudjátok). Mindkét csapat megérdemelte volna a továbbjutást, de itt csak egy maradhat...