Sziasztok mindenki, akik még látjátok ezt a bejegyzést. Több kísérletet is tettünk, tettem anno a blog valamilyen formában történő ráncfelvarrására, újraindítására, azonban egyik sem bizonyult működőképesnek. Most viszont elszántan és egy új kollégával vágok neki a dolognak, mégpedig angolul.
Nagyon hosszú idő után új bejegyzés a blogon. Olvassátok egyik kollégám, Simon vendégposztját a kedvenc filmjéről :)
Sam Mendes első nagyjátékfilmje 1999-ből. Sam Mendesről érdemes tudni, hogy, azóta a 23. James Bond filmet (Skyfall, 2012) is leforgatta. Főszerepben Kevin Spacey.
A cikkben szereplő mozifilm részletek eredeti angol nyelven vannak. Szerintem érdemes felirattal nézni a filmet, mert a magyar szinkron sokat elvesz belőle. SOK SPOILERT TARTALMAZ A LEÍRÁS, én szóltam.
Ahhoz, hogy valakinek bármilyen esélye is legyen megérteni ezt a filmet és mondandóját, először is azt kell megértenie, hogy mi a „beauty”, a szépség, amelyre a film oly sokszor utal és a címben is szerepel.
„Szépség” = Jelen esetben a tökéletes pillanat, a tökéletes kifejeződést jelenti és semmi köze a szociális normák által befolyásolt értékrend alapján leszűrt szépséghez. Szép lehet egy elhagyatott gyár épület is, a betont feltörő földből kinövő gaz, egy elhagyatott vagon stb...
Ezért "szépek" a film pillanatai, azok is (vagy főleg azok) amelyeket nem gondolnánk annak. Ezért más a film második nézésre vagy sokadikra attól függően, hogy ki mikor érti meg a "szépség" igazi jelentését.
Ahelyett, hogy elmondanám miről szól a film és elrontanám azoknak akik nem látták, elmondom mire érdemes figyelni és megemlítek pár érdekességet, amit akik már látták a filmet nem biztos, hogy észrevettek, igazán felfigyeltek rá.
"American Dream"
Feltételezem, hogy az olvasó magyar, mint én és nem amerikai. Ennek ellenére biztosan sokan hallottunk az "amerikai álomról"(american dream). Kevesen tudják viszont, hogy pontosan mi is az.
Az amerikai álom egy nemzeti ethosz, amely a kemény munkára és annak gyümölcsére épít.Azt feltételei, hogy mindenki aki keményen dolgozik az elérhet egy kellemes középosztálybeli (saját család, saját ház, saját autó), biztonságos életet Amerikában. Ez az álom azóta a gazdasági válságok hatásra többszörösen meghalt. 1999-ben persze még nem volt sehol a 2007-es globális recesszió és az "amerikai álom" sokak számára tűnt valósnak.
Az amerikai álom ugyanakkor ennél sokkal több is és egy értékrendet testesít meg, amely az egész életen átível. Fehérre mázolt kerítés és boldog család, állandó mosoly pusztán csak részei ennek. Ez egy család és siker centrikus értékrend, talán Carolyn (Annette Bening) a főszereplő felesége fogalmazza meg és testesíti meg ezt leginkább: "Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, állandóan sikeresnek kell látszanunk."
A "zacskó jelenet"
A film leginkább ismert jelenete és "legszebb" pillanata. Ezt a jelenetet akkor lehet igazán megérteni és teljesen átérezni ha a fent említettek alapján nézzük a "szépséget". Persze ez a film nagyközönségnek készült, ezért Thomas Newmann zongorajátéka és Ricky (Wes Bentley) halk suttogása teszi mindenkinek egyértelművé, hogy ez tényleg egy szép jelenet. Nagyon jól szavakba önti Ricky a "szépség" érzését: "a levegő tele van elektromossággal, szinte hallani lehet".
Miért szép egy műanyag zacskó, ahogy a szél viszi?
Ahelyett, hogy elmondanám én mit gondolok inkább rátok hagyom. Érdekelne a véleményetek, miért ilyen erőteljes ez a jelenet. Kommenteljetek bátran.
"Néha olyan sok a szépség a világban, úgy érzem ki se bírom és a szívem egyszer csak megszakad. " - Ricky Ez a mondat különben vissza is köszön a film legvégén.
Az "eső" jelenet
Első nézésre ez meglepően váratlan fordulat. Fitts ezredes megpróbálja megcsókolni Lestert az esőben. Fitts ezredes homoszexualitása nincs részletesen kifejtve de nyilvánvalóan Fitts ezredes messze a legtöbb elfojtott érzelmekkel rendelkező szereplő. Fitts több mint 20 évig szolgált a seregben (nyugdíjazott ezredes) és látszat házasságban élt egész életében. Még egy fia is született ebből a látszat házasságból. Több mint 20 évnyi elfojtott érzelem és öngyűlölet teszi Fitts ezredest messzi a leginkább sérült szereplővé.
Ki ölt meg kit?
A film végén a Lestert lelövik. Ki ölte meg? Nem teszik teljesen egyértelművé de ha jól figyelünk akkor Fitts ezredes az utolsó képkockák egyikén vérfoltos és egy pisztoly hiányzik a gyűjteményéből. Nem a felesége ölte meg, hanem Fitts, mert megalázó helyzetbe keveredett és a titka is kitudódott. 20 vagy több évnyi elfojtott érzelem és öngyűlölet vezérelte tettét.
A fő motívum
A film fő motívuma a szexualitás és a "szépség", amiről már beszéltünk.
Angela (Mena Suvari) frusztrációját a rendező azzal mutatja be, hogy a legelső jelentben amikor találkozunk vele akkor éppen egy plasztikai sebész mellnagyobbító műtéttel kapcsolatos weboldalát nézi.
Lester unalmas életét azzal mutatja be, hogy "a nap fénypontja, hogy reggel a zuhany alatt recskázom, innentől kezdve csak rosszabb" és később a teljes elhidegülést a feleségétől azzal, hogy az ágyban fekve mellette veri ki.
Ricky szabadságát és szociális tabuktól való mentességét ("különcségét") azzal mutatja be a film, hogy meztelenül áll a kamera előtt és nem zavarja egyáltalán amikor Angela filmezi őt.
Ezeken kívül még temérdek egyéb szimbólum van a filmben ami a szexualitás témája kőré épül.
A film tanulsága
Számomra a film tanulsága, az, hogy nem a kimondott negatív, olykor akár gyűlölködő érzelmek (Pl.: Angela gyűlölete szülei felé és Angela és Ricky párbeszéde, amikor azt kérdezi Angela, hogy megölné-e az apját) az igazán problémásak, hanem a szőnyeg alá söpört, szociálisan nem elfogadott érzések és vágyak. Ezért is ölte meg Lestert Fitts ezredes a végén.
A film "kemény" témákkal és "nehéz" érzelmekkel foglalkozik, mint pl.: gyűlölet, diszfunkcionális család, családon belüli erőszak, megcsalás, elfojtott homoszexualitás, gyilkosság. Ez a film nem mindenkinek való!
De annak akinek van gyomra az ilyen filmekhez és nem riad vissza az ilyen témáktól mindenképpen érdemes megnézni. Szerintem ennek a filmnek helye van a valaha készült legjobb alkotások között.
Ezt a cikket Simon András (SimonTheSorcerer - ként ismert online) írta aki saját angol nyelvű weboldalait is vezeti itt: http://simonsblogpark.com
Egyéb érdekesség: Lester a főszereplő 42 éves (Douglas Adams :) )
Üdvözlet azoknak, kik a mai napig vissza-vissza néztek új posztok után! Sajnálattal közlöm, hogy a mai naptól hivatalosan is véget ért a Half Pécs Squad működése, nem frissülünk többet. De semmi okunk a szomorúságra, hiszen jelen esetben mindez egybeesik valami új és frissebb dolog kezdetével! Nem hiszed? Járj utána te is és találkozzunk ott!
Aktualitását tekintve biztosak lehetünk abban, hogy az Oscar-gála jelölő bizottsága minden évben megajándékoz minket egy, a homoszexualitás kérdését feldolgozó alkotással. Nem is Colin Firth legjobb főszerepért való (jogos) jelölése, inkább az A Single Man ismeretlenségből való kilépése érhetett minket meglepetésként. Premier hiányában, hazánkban sajnos csak a szemfüles film barátok lehetnek részesei ennek a bátran merem mondani, tökéletes első filmnek.
Furcsának tűnhet, mikor a nagy mindenki által ismert gyártó és forgalmazó cégek helyett szinte teljesen ismeretlen logókkal kell szembesülnünk a főcím alatt. Ennek egyik fő oka az, hogy a forgatókönyvet és a rendezést is jegyző Tom Ford maga finanszírozta saját álmát. És hogy honnan ez a vagyoni háttér? Mr. Ford a világ egyik első számú divattervezője, már több mint 20 éve tevékenykedik a pályán, s most már főleg a Gucci-nak és saját magáról elnevezett márkájának tervez. Script-je Christopher Isherwood azonos című, 1964-ben megjelenő regényének adaptációja, mely a maga idejében a meleg mozgalom egyik legkedveltebb irodalma volt.
A kritika folytatását a pécsibölcsész oldalán találjátok!
Itt a listázás ideje, amikor többen összeírják, miket szerettek az elmúlt évben. Ezeknek a listáknak mindössze egyetlen funkciója van, hogy akár olyan dolgokat ismerjünk meg, vagy pótoljunk be, amik nekünk évközben kimaradtak. Nagyjából ezzel a céllal írtam meg én is ezt a posztot, amiben összeírtam, melyek voltak az én kedvenc albumaim az elmúlt évbõl, na meg azért, mert szeretek listákat írni, listázni ugyanis marha jó móka, meg a High Fidelity óta menõ is. Az én listámnak vannak bizonyos kritériumai is, amolyan irányelvek. Ezek közül az egyik, hogy csak kimondottan sorlemezek kerülhettek fel rá, EP-ket, válogatásalbumokat, újrakiadásokat így ki is zártam. Másik fontos szabály, hogy csak 2009 december 31. és 2011 január 1. között (hivatalosan) megjelent albumokat vettem számításba, így bár fájt a szívem, de kénytelen voltam kizárni Charlotte Gainsbourg év végén megjelent fantasztikus albumát. Ha ezeket tisztázzuk, jöjjön a 25 albumot tartalmazó listám csökkenõ sorrendben, kevés kommentárral, illetve a kedvenc számommal az albumról. Persze örülnék, ha kommentben ti is megírnátok a ti kedvenceiteket, hátha találok valamit, ami mellett év közben elsiklottam.
25. Klaxons - Surfing The Void
A Klaxons debütáló albuma nekem hatalmas kedvencem, és kiváncsian vártam az új albumot. A második korong viszont nem volt elsõ látásra szerelem, illetve kicsit furcsán is fogadtam. Teljesen más irányba mentek a srácok, a lemezt leginkább a káosz szóval tudnám leírni, de egy-két hallgatás után letisztult a kép, bár nincsenek az albumon a Golden Skanshez, vagy az Atlantis To Interzonehoz hasonló slágerek, de albumként nagyon jól működik, és páratlan élménnyé áll össze a végére. Kedvenc dal: Flashover
24. Gorillaz - Plastic Beach
Damon Albarn nem igazán képes hibázni. A Blur egykori frontembere ezt tovább bizonyította az idei, immár harmadik Gorillaz albummal, amely bár nem éri el a Danger Mouse produceri felügyelete mellett készült zseniális Demon Dayst, de a színvonalat elég jól tartja a Gorillaz. A tematika ezúttal a tengerpart, ennek megfelelõen a hangzást is így képzeljük el. A közreműködõk névsorában pedig olyan neveket találunk, mint Lou Reed, Mick Jones, Paul Simon, Bobby Womack, vagy Mos Def. Kedvenc dal: Glitter Freeze
23. Groove Armada - Black Light
Andy Cato szerint ez az album lett eddigi munkásságuk legjobb darabja, amelyet még az is fog szeretni, aki minden mást utál tõlük. Abban teljesen igaza van, hogy ez a legjobb albumuk, újítónak nem mondanám, mondjuk 2010-ben electropopot játszani nem is igazán lehet az. Viszont felettébb szórakoztató, és nagyon jó popdalok találhatóak meg a korongon, illetve egyben is teljesen működnek. Ami még különösen jó, az a nosztalgikus, szomorú, múltba révedõ, picit sötét hangulat, illetve a sok szentimentalizmus is jó itt. Kedvenc dal:Warsaw
22. M.I.A. - MAYA
A sri lankai M.I.A. a Paper Planesszel a slágerlisták csúcsára ért, a Slumdog Millionaire egyik betétdaláért pedig Oscrarra is jelölték, illetve életet adott elsõ gyermekének is. Az új albumot hatalmas várakozás elõzte meg, aztán eléggé megosztotta a közönséget. Jómagam azoknak a csoportjába tartozom, akik szerették, hisz az albumon rengeteg nagyon fasza dal van. Persze eléggé keszekusza, nem annyira összeszedett, mint az elõzõ albumok, eléggé nagy a káosz, de valami oknál fogva mégis működik. Kedvenc dal:It Takes A Muscle
21. Foals - Total Life Forever
A Foals második albumán szakított a post-punk revivallal, elhagyták a csörömpölõs tánczenét, és elkezdett nagyon érett, lassabb folyású, nyugodtabb dalokat írni, ami becsülendõ, hisz el mertek menni egy teljesen más irányba, ahelyett, hogy kijöttek volna még egy, az elsõhoz hasonló, amolyan biztonsági játékkal. De persze a legjobb, hogy ez jól áll nekik. Bár a dalok jók, kiemelve bármelyiket a környezetébõl, nem annyira működik, egységes albumot hoztak létre, nagyon okos és ügyes megoldásokkal, egyben éri el a kellõ hatást. Kedvenc dal:Blue Blood
Változatos, jó filmes évet hagytunk magunk mögött, mondom ezt úgy, hogy még nem is láthattunk jó pár komoly díjakra is esélyes alkotást. Jöjjenek a tavalyi kedvenceim, erősorrendben. Alattuk pedig azok a címek, amik épphogy csak kimaradtak, szemezgessetek belőlük bátran.
10. Valhalla Rising(2009, angol-dán, Nicolas Winding Refn)
Szinte csak egy valami biztos számomra ezzel a filmmel kapcsolatban, mégpedig az, hogy megfelelő hangulatban kell leülni elé. Ha ezt sikerül eltalálni, akkor igazi hipnotikus élményben lesz részünk, mely mindenkinek másról szól majd. Refn filmjére élmény ránézni, annyira szépen fest minden kép, talán nem túlzás megkockáztatni, hogy egy lassan vándorló és átformálódó festményt nézünk 90 percen keresztül. A zenétől szinte transzba esel a végére, amikor pedig akcióra kerül a sor, akkor Mads Mikkelsen kegyetlenül lebaltázza az összes ellent. Még egyszer hangsúlyozom, hogy nem lesz meglepő, ha 10 perc után kihajítod a lemezt a lejátszóból vagy akár össze is töröd, de mindenképp érdemes odaülni elé többször is, mert ha egyszer megtalál, akkor az év legkülönlegesebb pokoljárásának / mennybemenetelének leszel tanúja.
9. Easy A(Könnyű nőcske, 2010, amerikai, Will Gluck)
Az Easy A-nek már csak azért is itt van a helye, mert olyat tett, amiről azt gondoltam, hogy már sosem jön el. Egy kis időre megidézte a ’80-as évek legjobb tinifilmjeit. Tette mindezt remek karakterekkel és párbeszédekkel, valamint fantasztikus humorral, mellőzve minden altesti poént. Emma Stone elragadó.
8. Winter’s Bone(2010, amerikai, Debra Granik)
Kőkemény dráma Amerika eldugott vidékeiről és sötétebb oldaláról. Nyers és mocskos film, mely ennek ellenére mégis reményt keltő. A színészgárdára érdemes figyelni a jövőben, szerintem két Oscar-jelölés a minimum a közeledő gálán.
Idén úgy gondolom, rengeteg fantasztikus, és maradandó klippel lettünk gazdagabbak, az idei termés ugyanis kifejezetten jó volt. Idén is arra válalkoztam, hogy egy hosszabb posztban összeszedjem, melyek voltak azok a videóklipek ebben az évben, amelyeket a legjobbnak tartottam, és ezeket elétek tárjam. Remélem jól szórakoztok majd, amíg olvassátok, és nézitek, egyben ezzel kívánok minden kedves olvasónak békés és boldog, zsírban és cukorban gazdag karácsonyt! A tovább után pedig a lista.
A világ legkedveltebb varázsló tanoncának története, legyen szó az eredeti könyvekről, vagy bármely (játék, film) adaptációjáról, teljes extázisba hozza a világot. A kötetek megjelenését is óriási figyelem kísérte, legtöbbször a megjelenés napjának éjjelén, pontban 12-kor is képesek voltak az emberek sorban állni, és megvenni őket, hogy elsőként olvashassák el a legújabb fejleményeket. Nincs ez másképp a filmekkel kapcsolatban, a szerda éjféli premieren is annyian kívánták megtekinteni az utolsó rész első felét, hogy az eredetileg két termes vetítésből, hármas lett.
Ezen semmit sem kell csodálni, hiszen J.K.Rowling hét kötetes története, a Harry Potter legtöbbünk életének része. Mindenkire, aki olvasta hatással volt, én amint a kezembe kaptam, általában addig nem tettem le, amíg nem olvastam teljesen ki. Valószínűleg ez az, ami az amúgy is jó kis könyveket pozitívvá teszi: egyszerűen olvastatja magát, így az egyébként már keveset olvasó korosztály is rákapott az írott szó ízére. A világméretű sikerből adódóan, még több bevétel érdekében, teljesen logikus lépésként következtek a megfilmesítések. Egyiknek sem sikerült megütnie a mércét, az első kettő még hozta a könyv stílusát, de túl gyerekes film volt, a többi pedig már annyira sötét hangulatúra sikeredett, hogy a történet tulajdonképpen szinte másodlagos szerepet töltött be. A premieren jelen lévők, szinte mind együtt imádkoztunk a főcím alatt, hogy azt mondhassuk a film végén: ezért megérte éjjel moziba jönni.
A kritika folytatását a Kikötő Online-on olvashatjátok!
Hölgyeim, és Uraim, idén is jelentkezik a karácsonyi különkiadás a Filmdzsungel online hasábjain. Igaz, most csak az ünnep három napjának televíziós programjait, illetve az elfeledett, de mindenképp aktuális néznivalókat ajánljuk nektek, és sokkal kevesebben, mint 2009-ben, viszont annál nagyobb szeretettel :)
Az itteni csapatból paulkemp és jómagam fogunk posztolgatni, és természetesen a dzsungel ura, tmichel.
Tehát holnaptól három napig tessék mindenképp csekkolni a Filmdzsungelt!
U.i.: Ezúton is nagyon boldog karácsonyt és új évet kívánok minden hű HPS olvasónak illetve blogger pajtásnak. Nehéz, több rádióval és sajnos kevesebb kritikával teli évünk volt, remélem, hogy 2011-ben újra megtudjuk találni a régi ritmust.
A világ legelvetemültebb és leghülyébb bandája visszatér, méghozzá 3D-ben. Ez az a mondat, ami talán a legjobban összefoglalja, és árnyaltan jellemzi a harmadik Jackass filmet. Johnny Knoxville és csapata újabb fejezetekkel gazdagítja képünket az őrült és gusztustalan fogalmakról, de a régi alapokhoz, az átverésekhez is visszatérnek. És mindezt rettentő szórakoztatóan teszik.
Egész pontosan 10 éve indult hódító útjára az amerikai MTV jóvoltából a Jackass címen futó 20 perces kis sorozat. A koncepciója tulajdonképpen ennyi volt: minél több, átlagembereknél elfogadhatatlan, sőt elvetendő, gyakran testi épséget is veszélyeztető mutatványok véghez vitele. Ezt ugye lelki és testi békében élő halandók nem tennék meg, ezért a lehető legdurvább extrémsportolók illetve mazoista, minimális félelemmel sem rendelkező egyének a szereplők. Igazi forgatókönyvvel nincs dolgunk, ezek a fura feladatok adják a film egészét, mely a „műfaj” (erősen idézőjelben) kedvelőinek nem fog csalódást okozni.
A kritika folytatását a Kikötő Online-on olvashatjátok!
A Facebook népszerűsége már elképesztõen nagy. Valóságos õrületté nõtte ki magát, mindenki fent van, posztol, lájkol, megosztja élete apró, jelentéktelen eseményeit, a mindennapi élet egyik szerves részévé bált. A Facebook szinte teljesen lerombolta mostanra az intimszférát. A producereknek is megragadta a fantáziáját, és úgy döntöttek, filmre adaptálják az oldal történetét, hisz ha a szájt felhasználóinak csak a töredéke kiváncsi a filmre, máris hatalmasat kaszáltak, és marketingre is kevesebbet kell költeni, hisz a közösségi oldal teljesen beépült a köztudatba. Sikerült a produkcióhoz olyan neveket megnyerni, mint a Harcosok klubjával és a Hetedikkel valóságos kult státuszba lépõ David Fincher, Az elnök emberei címü kritikus kedvenc sorozatot jegyzõ Aaron Sorkin, illetve a Nine Inch Nails zseniális zenei agyaként ismert Trent Reznor.
Ezen nevek hallatán jónéhányan felkapták a fejüket, ahogy én is, és némi kételkedéssel vegyes kivancsisággal vártam, mi fog kisűlni ebbõl, és kiváncsi voltam, mégis mi ragadhatott meg ennyi zsenit a Facebook születésének történetében, illetve mennyire lesz ez fogyasztható és érdekes filmként. A film megnézése után kijelenthetem, az aggodalmaim feleslegesek voltak, mivel A közösségi háló nem csak végtelenül szórakoztató, de roppantul érdekes is. Ennyire jó és érdekes filmet a Harcosok klubja óta nem láttam Finchertõl.
A film a közösségi oldal születését, fejlõdését, és a körülötte zajló pereket követi nyomon. Mark Zuckerberg egyetemi hallgató, akit miután kidobja a barátnõje, búfelejtõ gyanánt ír egy FaceMash nevű alkalmazást, amely egy éjszaka alatt taccsra vágja az egész egyetem szerverét, hatalmas látogatottságának hála. Ezután három diák keresi meg egy randioldal ötletével, amelyet jócskán átalakítva végül sajátjaként elindít a világhálón, aztán ahogy egyre népszerűbb lesz, végül beperel a három hallgató az ötlet ellopása címén. Közben a legjobb barátja is beperli, ami alatt felépül a hatalmas birodalom, amely teljesen megreformálja a közösségi életet, Zuckerberg pedig a világ legfiatalabb milliárdosává válik.
Persze ez csak a felszín, mert a The Social Network nem errõl szól. A film az emberi mohóság és pénzéhség krónikája. Fõszereplõje egy érzelmi analfabéta, aki célja eléréséhez áttapos mindenen és mindenkin, miközben elveszít mindent, ami számára igazán fontos. Egy modernkori királydráma egy hatalmas birodalom felépülésérõl. Zuckerberg saját mohóságának áldozatává válik. Persze ami a film egyik legnagyobb erénye, hogy nem válik vádirattá, hisz nem ítéli el teljesen fõszereplõjét, és nem igazán foglal állást, azt a nézõre bízza. Ennek megfelelõen a karakterek megfelelõen árnyaltak, nem igazán találhatunk teljesen pozitív, vagy teljesen negatív figurákat. Egyik pillanatban még szurkolunk Marknak, míg a másikban elítéljük tetteiért. Fincher nagyszerűen eltalálta az arányokat, és jól működik a már megszokott hideg és távolságtartó stílusa. Hibátlanul működik az egész.
A pörgõs és szellemes párbeszédek, illetve az idõszerkezet nagyszerű kezelése mind-mind Sorkin zsenijérõl árulkodik. Az év egyik legjobb szkriptjét tette le az asztalra, és én már meg is elõlegezem neki az Oscar jelölést a legjobb (adaptált) forgatókönyv kategóriájában. Az Atticus Ross és Trent Reznor által jegyzett filmzene is igazán fantasztikus, külön kiemelném az On We March és az In the Hall of the Mountain King címü tételeket. Az operatõri munka pedig lélegzetelállító, a csúcspont egyértelműen a kajakkenu verseny, aminek bár volt funkciója, tekinthetõ egyfajta jutalom jelenetnek Finchertõl az operatõrnek, Jeff Cronenwerthnek, aki szintén számíthat majd jelölésre az Akadémia tagjaitól (megjegyzem, a Mark Romanek féle Sötétkamráért kijárt volna neki már egyszer). Ahogy némely színész is, leginkább Andrew Garfield várhatja a nominációt, akinek az alakítása talán a legmegygyõzõbb volt. A fõleg tinivígjátékokból ismerõs Jesse Esenbergnek kifejezetten jót tett a stílusváltás, nagyon erõs alakítást nyújt. Justin Timberlake már az Alphadogban sem volt rossz, de itt a film egyik legpozitívabb meglepetéseként szolgált, külön érdekes, hogy a posztár a zeneipar ellenségének kikiáltott Napster alapítóját formálhatta meg. A közösségi háló összességében egy minden elemében tökéletes, hátborzongató látlelet egy egész generációról. 10/10
Ha egy ex-videótékás csodagyerek és mexikói alteregója, akik hasonló miliőben szívták magukba a mozgóképek szemkápráztató világát, összeállnak, azoknak természetszerűen az új évezredben egy letűnt kor elhamvadtfényeit kell majd újra a vászonba égetniük. Tarantino és Rodriguez ezt meg is tette vitatható eredményű Grindhouse-val. Habár mind a Halálbiztos, mind a Terrorbolygó csúfosan elvérzett, a produkciót kísérő kamu előzetesek önálló életre kelve támasztották fel a 70-es, 80-as évek éjféli vetítéseinek zsánereit.