Továbbra is nyolcvanas évek, továbbra is amcsi középsuli. Az előző film elszállós-plázázós-szexelős atmoszféráját elhagyva komolyabb vizekre evezünk. A Nulladik óra egyedülálló hangulatú, magával ragadó, al-műfaj teremtő alkotás.
Az alapszituáció a következő: öt, egymással normális esetben szóba sem álló diáknak büntetésből az iskolapadban ülve kell eltöltenie a szombati napját. Ugye titeket is kirázott a hideg? Hát ők sem örülnek neki. Semmi közös nincs bennük, most találkoznak először, és mindegyikük a korszak egy-egy tipikus gimis karaktere. A palettát a suli hercegnője, a sportoló, a stréber, a különc és a rendbontó lázadó képezi. Reggel nyolckor még bosszankodva, csöndben ülnek. Délután négyre megnyílnak egymásnak, és mindannyian megváltoznak.
A film végig az iskola falai között, ráadásul nagyrészt egy osztályteremben tart minket. Mégse válik akár pillanatokra sem unalmassá, köszönhetően az életszagú karakterek szájába adott fantasztikusan megírt dialógusoknak. Egyik beszélgetés, vagy szóváltás követi a másikat, és lassanként megismerjük, de ami még fontosabb, megszeretjük a kis csapatot. Mert csapattá válnak, amikor az őket szombatjuktól megfosztó ellenség (a.k.a. tanár bácsi) ellen össze kell fogni. A körülmények, és az együtt iPOD, PSP, mobiltelefon hiányában 'sajnos' beszélgetéssel töltött idő alatt hőseink igazi jellemfejlődésen mennek keresztül. Újabb és újabb témákon át véleményüket őszintén kimondva a másikról, szembesítik egymást hibáikkal és problémáik kicsinyességével, közben önmagukat is jobban megismerve. Az alkotás zseniális érzékkel adagolja és vegyíti a humort és a drámát. Magától értetődően könnyeztet meg minket, majd pár pillanat múlva már együtt nevetünk szereplőinkkel, és közben az egész teljesen hiteles. Ráadásul a főcímzene, és az egyéb zenés betétek is nagyon jók (megint dallamtapadásom volt: egész nap a Simple Minds - Don't You Forget About Me c. dala szólt).
A fiatalokat ígéretes pályakezdők alakítják, egytől egyig tanítanivaló produkciót nyújtva. A legemlékezetesebb mégis a minden szabályra fittyet hányó Bendert megformáló Judd Nelson és a fura, világtól elzárkozó Allisont játszó Ally Sheedy. De itt tűnt föl Emilio Estevez és Anthony Michael Hall is.
Nem tudom, hogy sikerült-e eléggé érzékeltetnem, hogy mennyire lenyűgöző élmény volt ez a film, mindenkinek csak ajánlani tudom. Ha a legeslegvégén kicsit kevésbé pozitívra veszik a figurát, akkor ez bizony hibátlan munka lenne. Így 'csak' egy erős 10/9 10/10. Na de lehet biztos, hogy majd felkerekítem a második nézés után. Egy mátyásért ugyanis könnyedén beszerezhető. A rendező, John Hughes távolabbi jövőbeli pályafutása különösen szomorú, tekintve, hogy tud ő ilyet is, nem csak Reszkessetek betörők, meg Beethoven X-edik részeket.
