12 év kellett, hogy a Terminátor sorozat trilógiává bővüljön, folytatva Connor harcát a jövőért. Joggal örülhetett a nép, hogy két klasszikus után leporolják a frencsájzt, tovább szőve a sztorit a katartikus vég felé, de már a forgatás előtt gyülekeztek a felhők a produkció feje felett, melyek inkább gombák voltak, mintsem szürkék, ugyanis James Cameron teljesen elhatárolta magát az alkotástól, jelezvén, hogy talán mégsem kellene tovább boncolgatni az élő szövetet a fémvázon. Pedig megtették, és (sajnos?) ebben országunk szülötte is részt vállalt.
Anyja halála óta John (Nick Stahl) egyedül tengeti a napjait, teljesen láthatatlanul. Se telefon, se lakcím, se hitelkártya, semmi. Napközben dolgozik a betevőért, este utazik tovább, sehova és mindenhova. Mindeközben a Skynet sem tétlenkedik, visszaküldi az időben (2004-be) eddigi legfejletteb gyilkológépét, a T-X-et, mely zavarba ejtő módon egy szőke bombanő külsejét ölti magára (Kristanna Loken), feladata, hogy likvidálja John Connort és a jövőben alatta szolgáló fontosabb személyeket. Jó szokását követve az Ellenállás is visszaküld valakit, hogy megvédje John Connort. A jó oldalt szolgáló terminátor (Arnold Schwarzenegger) nem sok eséllyel indul a fogadóirodákban azonban közel sem olyan erős, gyors és intelligens, mint ellenfele...
Cameron nem viccelt, nélküle nem úgy lázadnak a gépek, ahogy illendő és bár a végeredmény nem lett tragikus, de hiányzik belőle minden, amitől Terminátor film a Terminátor film. Látványos, szórakoztató akciófilm lett ez "csupán", Jonathan Mostow dirigálása alatt (akinek addigi legnagyobb dobása az U-571 volt, idén pedig jön tőle a Surrogates Bruce Willis-szel ), de annak tökéletes. Törik, szakad, robban minden ameddig a szem ellát, profin megkomponálva, remek trükökkel. Ennyi akció talán az előző két részben sem volt összesen. De amíg mi a fejünk kapkodjuk a film elveszti a lelkét, (nemcsak a számítógépes effektek, hanem) a forgatókönyv miatt nem marad semmi emberi, idő mondandóra (csak egy nyúlfarknyi ebben a 109 percben, mely az előzmények hosszúságához nem is mérhető). Probléma csak a szkripttel akad, de ez is bőven elég. Azzal (is), hogy a gonosz egy bombanő a feszültség, mint olyan megszűnt létezni (gondolom azzal magyarázható ez, hogy észrevétlenebbül el tud vegyülni egy törékeny nő az emberek közt, mint egy pszichopata fejszerkezetű férfi... na de, egy karcsú, szőke, feszes seggű, remek mellű nő nem feltünő? oké, nem sírok, inkább, mint egy klimaxos portásnéni aki a felmosóval abál). Kevesebb az explicit jelenet, több a humorosnak szánt momentum és ez fájó. Pár órán belül itt az Ítélet Napja, az ilyen gegeknek hála senkit nem érdekel komolyan. Végül, túl sok a deja vu.
Mint említettem a látványt nem érheti panasz, ehhez, ahogy az elvárható, fülbemászó aláfestő zenék dukálnak, nem csupán a múltból (Marco Beltrami, többek közt a Hellboyt és az Én, a robotot komponálta ezután). A zseniális (és félresiklott) Edward Furlong után Nick Stahl játszhatta el az emberiség legfőbb reményét (honnan kéne ismernünk? ... hm, legismertebb filmje a Sin City, ott ő volt a Yellow Bastard) és ahogy a gárda többi tagja, ő is elfogadhatóan játszott. Kristanna Loken persze kilóg a sorból, de ő külsővel kompenzálja ezt. Itt van még Connor jövőbeli felesége, a nagyon helyes teremtés, Claire Danes (tán' ő volt a legjobb), de ugye mindenki csak Arnold árnyékában loholhat, ő egy ikonikus figura, így mindegy mit csinál, mi szeretni fogjuk. Egyébként csodálkozom, hogy senki nem kérdezte még meg a Terminátort, hogy miért van akcentusa. Összegezve, nem méltó folytatás, de remek akciófilm, csak el kell vonatkoztatni az előzőktől (ha Cameron rendezte volna, akkor maximálisan megérdemelné a fikát). A forgatókönyvön kívül minden a helyén van, így 10/6.5