Hitchcock-sorozat, tizenharmadik rész. Már jó ideje nem olvashattatok tőlem a Mester egy újabb munkáját bemutató írást itt a blogon, de mostanában talán lesz egy pár. Kezdjük az Elbűvölvével!
A film Hitchcock és David O. Selznick producer három filmen át tartó közreműködésének középső darabja, és leegyszerűsítve a jól ismert menekülő-ember sztori egy kis pszichológiával megspékelve.
Dr. Edwardes (Gregory Peck) új főorvosként érkezik egy pszichiátriai klinikára, azonban sokan úgy érzik, hogy az első pillanattól kezdve nincs rendben valami vele. Nem így a csinos, ám fagyos Dr. Peterson (Ingrid Bergman), akinek páncélja olvadni kezd a fiatal doktor közelében. Majd természetesen jön a menekülős, saját igazunkat bizonyítani akarós rész, de erről ennyi elég is lesz.
A forgatás nem ment zökkenőmentesen, a legkomolyabb összetűzést pedig nem kisebb személyiség, mint maga Salvador Dalí váltotta ki. Hitch ugyanis őt kérte fel a Spellbound azóta szinte védjegyévé vált álomjelenetének vászonra álmodására. Selznick azonban utálta Dalít és munkáit, ezért a majd' 20 perces vizuális orgia jócskán megvágva kerülhetett csak a filmbe. Továbbá producerünk mást nézett ki a zene megkomponálására is, de mivel Bernard Herrmann nem ért rá, képbe került Rózsa Miklós, és ha már ott volt, akkor összedobott egy aranyszobrocskát érő hanganyagot. (köszi wikipédia)
Peck ugyan véleményem szerint néha túljátsza szerepét, de összességében meggyőző. Bergman még ezen enyhén frigid karakter bőrébe bújva is ellenállhatatlanul vonzó (főleg amikor szemüveget visel), és minden gond nélkül rázza ki kisujjából a szerepet. Említést érdemel még a showt nem egyszer ellopó, bohókás öreg pszichiátert alakító Michael Chekhov, és a képernyőn keveset, ám annál emlékezetesebben jelen lévő Leo G. Carroll.
Az Elbűvölve egy fantasztikusan feszült jelenetekkel teleszórt, az izgalmakat elég erősen fokozó zenével, és egy állejtős álomszekvenciával rendelkező, mesteri Hitchcock mozi. Megtekintése erősen javallott. 10/10.