1951-ben egy klasszikus repülő csészealj landol a Central Parkban. A szomszéd lakott bolygóról érkezett egy vendég, Klaatu (Michael Rennie), hogy jelezze, nincsen minden rendben azzal, hogy mi emberek atommal dobálózunk (Rendezte: Robert Wise). 2008-ban már egy sokkal modernebb kinézettel megáldott, folyamatosan örvénylő gömb érkezett ugyan oda. Az utas viszont ismét Klaatu (Keanu Reeves), de ezúttal nem az emberiség legnagyobb pusztító erejű eszközéről, hanem úgy összességében az emberiség természetéről közli, hogy rossz, s így megöljük a bolygót, s ő, hogy ezt megakadályozza, Gaia nevében eltöröl mindent, mihez közünk van, velünk egyetemben (Rendezte: Scott Derrickson).

Mint láthatjuk Klaatu bő 50 év alatt jelentős jellemfejlődésen ment át, s a kísértetiesen hasonló eseményeket teljesen máshogy reagálja le. Mármint hasonlóak úgy 30 percen keresztül, aztán a történet ketté válik, s a családanya valójában tudós lesz, a gyermek szerepe jelentéktelenné válik, a békés ismerkedés helyett, pedig rögtön pusztító üzemmódba kapcsol a lényegesen fejlettebb technika. S így, tovább valószínűleg elég hosszasan.

Az első találkozás. Azt hiszem így foglalható össze legkönnyebben mindkét film alaptémája. Mely során a morálisan, technikailag sokkal fejlettebb civilizáció egyik egyede eljön, s elmondja mit kell azonnal megváltoztatnunk, hogy el ne legyünk törölve a föld színéről. Fellebbezési lehetőség természetesen nincs, de amúgy sincsen rá sok szükségünk, hisz szerencsére nekünk is van egy jó oldalunk, melybe a különös idegen beleszeret, s így mégsem pusztítja el civilizációnkat illetve minket

A kissé talán naivnak tűnő, nagy világmegváltó, erősen kor specifikus probléma felvetések egészen jól megállják a helyüket, a sci-fi keretek között. Erősen jelen van mind két filmben, a fejlettebb civilizációkról való elképzelésünk, mely szerint a korral morálisan is magasra juthatnak, s így nem pusztíthatnak el minket, érző, szerető lényeket egy kézmozdulattal.

Kicsit külön szedve a két filmet, az eredetiben megfigyelhető egy egész érdekes utópia vázlat, mely szerint a társadalom egy általuk teremtett hatalmasabb erő kezébe helyezi az igazságszolgáltatást, s ezzel hoz békét magának. Talán nem sokat kell gondolkodni rajta, hogy ezt bizonyos (talán tartható, talán nem) nézőpontból az emberiség istenképeihez kössük, s mint egy felnőtt, mítosztalanított felsőbb hatalmat lássunk meg benne.

Ez a film egyébként sokkal jobban kifejtett narratívával bír, a cselekmény koherensebb, s követhetőbb, mint remakeje. Hisz hiába próbálkozik magyarázatokkal a 2008-as változat, valami elsiklik benne, s inkább tűnik egy összedobált alkotásnak, mint átgondolt egésznek. Hiába a jó nevű színészek, a játékra sok lehetőség nincsen, a vizuálisan remek jelenetek (melyek felvonultatják a kor legfőbb vívmányait) nem viszik el a hátukon az alkotást

Összességében inkább az eredeti, hisz ott ha más nem is a gyermek színész elviszi a hátán az egész emberiséget, s kellő okot szolgáltat az idegennek, hogy végiggondolja mit is kell tennie. S ha talán valakinek elégséges az anya-gyermek kapcsolat egy pillanatra való fellebbentése, akkor végül is a feldolgozás is tartható, bár nem nálam.