Christopher Walken-t boogizni látni akkora élmény, hogy azt tényleg mindenkinek látnia kell, főleg, ha ehhez maga Morpheus asszisztál két kellemes „utca” között, melyek a gazdagok fehér havával vannak behintve. Persze az sem utolsó, hogy egy ilyen filmet éppen az az Abel Ferrara hozott össze, aki ez után két évvel a Mocskos zsarut (Bad Lieutenant, 1992) is dirigálja.

Bár igaz, hogy a film nagyobbik része egy leszámolásként fogható fel, azaz szimpatikus és kevésbé megnyerő emberek rohangálnak mindenfelé New Yorkban, hogy nyomatékot adjanak különböző hatalmas puskákkal az éppen aktuális trendnek, mindezt pedig erősen módosult tudatállapotban természetesen. Vagyis a film nagyobb részt éjszaka (vagy teljesen?, most ebbe inkább nem megyek bele) játszódik s csak úgy fröcsög benne a paradicsomlé, mely meglepő módon egy pillanatra sem válik öncélúvá, sőt igazából teljesen hihetően csordogál minden másfeledik jelenetből az ember ölébe.

Persze ennyiért még nem lenne érdemes billentyűzetet ragadva örömködni, hogy milyen jó, hogy van egy szétkokainozott emberekkel telezsúfolt film, amiben ráadásul maffiózók és rendőrök lövik egymást halomra, mondhatni szórakozásból. Azért viszont már lehet, hogy elmondjuk, hogy milyen csúnya dolog – a Walken után alakított Frank White után szabadon – a dílert hibáztatni az utcák beporozásáért, már csak azért is, mivel az ő börtönévei alatt sem volt éppen „allergiásoknak” örömtáncra alkalmas helyszín.

Okoljuk a szabályzást, meg a fogyasztót, mert ugye ezek nélkül az egész elkerülhető lenne. Meg fejtsük ki, hogy ha hirtelen illegalitásból kiszabadítaná a nyugati-világ e problémás iparágat, akkor ugye nem kérdés, hogy kik lennének a People és társai címlapján ha az év emberét kellene bemutatni.

A „mondanivaló” tábla elhelyezése után azért visszatérve az erőszakra, mely zseniális komponáltsága azért legalább egy elismerő csettintést megérdemel, hozzáfűzendő, hogy e nélkül nem lenne teljes e világ bemutatása, melyben valószínűleg tényleg folyamatos öldöklő háború folyik a dollár milliókat (akár milliárdokat) mozgató piacért.

Ha már ezzel kezdtük, akkor zárjuk ezzel, mert ha mindez nem lenne elég indok a film megtekintésére, akkor legyen tánci-tánci, melyet Walken-től senki nem várhatott.