Jack Gramm (Al Pacino) kriminálpszichológust a múlt szellemei kísértik. Kétségek merülnek fel egyik legfontosabb vallomásának hitelességét illetően, mindössze pár órával az elítélt kivégzése előtt. Eközben pedig kap egy hívást, melyben közlik vele, hogy mindössze 88 perce van hátra. Gramm-nek ennyi ideje van rá, hogy a halálba idegesítsen minket kinyomozza a két szál közti összefüggéseket, és ugye életben maradjon kit érdekel!?.
Igazából minden adott, hogy mérföldekre elkerüljük ezt a filmet, de akiknek nem lenne elegendő a rendező csere, konkrétabban a rendező Jon Avnet-re cserélése, továbbá a bemutató többszörös átdátumozása, valamint az utóbbi években fájdalmasan konstans gyengén teljesítő Al Pacino, nos azok mindenképpen olvassanak tovább.
A film ugyanis az első perctől kezdve totális gagyi, nagyobb érdektelenség nem is övezhetné a sztorit vagy a karaktereket. A vágás és a fényképezés rettenetes, a film mindenbe belekap, majd semmit sem visz végig. A hitelesség a plafont verdesi, miközben az összes kis jogászhallgatóról kiderül, hogy John Wayne reinkarnációja. Kivéve Pacino karakterét persze, aki jól láthatóan azt hiszi magáról, hogy James Bond, de legalábbis Jack Ryan. Feszültséget mégsem sikerül teremteni, egy pillanatra sem izgulunk semmiért és senkiért (kivéve a mihamarabbi befejezésért). Totálisan ad hoc csavarocskák és egy szánalmas finálé árnyalja még a képet, de az alatt már szinte biztosan az életünkért könyörgünk, illetve leperegnek előttünk a dolgok, mert hát nincs akkora szerencsénk, hogy a film csak 88 percig tartson (kíméletlenül 108 perces).
Túlragoztam. Utáltam minden momentumát. Meg sem próbálok objektív lenni, mert ez még a Törvény gyilkosánál is rosszabb (igen, Avnet emelte a tétet, és egy évvel később már De Niro-t is megalázta). 10/1.
itt található Ben Reilly kissé pozitívabb hangvételű írása
