Aki másnak vermet ás, az a sírásó. Legalább ennyire értelmetlen lenne azzal kezdeni a bejegyzést, mintha közölnénk a Daytona 500 végeredményét, ahol az európai és az amerikai horroripar kvalitása cselendzserekben manifesztálódva küzdött a nézők kegyeiért. Így ebbe most bele sem mennék, inkább James Watkinst magasztalnám, aki első és eddigi egyetlen rendezésével nagyobb karriert tudhat magáénak, mint Uwe Boll.

Azt mondják attól félünk, amit nem ismerünk. Viszont a legjobban attól lehet, amit ismerni vélünk. Watkins fórgatókönyvéről sem gondolná a kocanéző, hogy reszketésre, majd a film végeztével a rég nem látott rokonok gyermekeinek pusztítására adhat okot. Mert mi tragikusat tehetne pár tizenéves, aluliskolázott sudribunkó, ha nem angolok? Ugye... de ők angolok. Watkins adott nekik teret és másfél órát, hogy megmutathassák mire képesek, az aktuálpolitikai visszhangot felhasználva pedig feltálalta a tavalyi év egyik legjobb filmjét, vérbe mártva.

Adott egy kegyetlenül szerelmes párocska, kik a hétvégén valahol vidéken pihennék ki a szürke napok fáradalmait. A célállomás az Éden-tó, ahol nyugalmuk nem tart sokáig egy maroknyi suttyónak köszönhetően. Hangoskodnak, kötözködnek és a kutya sincs pórázon tartva. Apróbb csínyek sorát követi az elkerülhetetlen baleset, mely véglegesen egymás ellen fordítja a két félt, csak míg a fiatalok ismerik az erdőt, a környéket, az embereket, addig a mi túristáink elveszettek a srácok által indított hajtóvadászatban...

Watkins forgatókönyve olyan amilyennek lennie kell (nem hiába, korábbi írói tevékenysége sem volt rossz), elborzaszt, felidegesít és katarzisba ejthet. A klisék persze megvannak, de ha ezt olyan megjegyzésekkel fogadjuk film közben, mint "ekkora hülyéket, táborozni mennek az erdő közepére" vagy "fhú, cseszd meg, ne menj oda!", hála a remek kőrítésnek, akkor nyugodtan ismételje csak magát a történelem. A kellően explicit tartalom alatt csak fel-felsejlenek a hálivúdi szindrómák, így abszolút nyitottak vagyunk a többszöri gyomorba vágással felérő jelenet felé, melyekben színészeink brillíroznak és az operatőr is kimagasló munkát végez.

Nem egy buta, érdemtelen film az Eden Lake akármennyire próbál annak tűnni, mert ismerjük be, lehetne az, de talán épp a mai silány termés teszi naggyá. Mindent megenged magának, de mégis úriember módjára viselkedik és ami legérdekesebb vele kapcsolatban, hogy valóságos, társadalmunk tükrözi mindenféle hokimaszkos, álomgyilkosos balfasz nélkül. És épp a filmben látott viselkedésformák miatt értelmetlen a helyzetről beszélni. Ami szent, hogy ismét láthattuk; a vidéki levegő kártékony hatással van az urbanizált ember egészségére 10/9