Jó pár éve már láttam ezt a filmet. Tehát határozott léptekkel jártam a cselekmény minden egyes titkos folyosóján, magabiztosan nyitottam be a sztori rejtett szobáiba. Egy valamire nem emlékeztem teljesen tisztán. Mégpedig arra, hogy Alejandro Amenábar természetfeletti thriller-horror-drámája nagyobbat üt, mint egy 30 kilós acélkalapács.

Az alkotás minden képkockájából árad a bármelyik percben robbanást előidézhető feszültség, melynek rendezőnk rutinosan egy jó nagy adag elszigeteléssel ágyaz meg. A helyszín ugyanis egy Anglia partjaihoz közel fekvő kis sziget, közelebbről pedig egy hatalmas családi ház, ahol a gyerekek fényallergiájának köszönhetően a nappalok örök félhomálya osztozik a koromfekete éjszakákkal. 
Ijedősebbeknek ajánlott barna nadrágban levágódni a kanapéra, melyre szerencsére nem olcsó vásári ijesztgetések miatt lesz szükség, hanem az okos szerkezet, az ügyes zeneválasztás (vagy elhagyás!) és a lenyűgöző operatőri munka miatt. (Amúgy regényt lehetne írni arról, hogy mennyire fel tud baszni agyilag, amikor egy film a semmiből hirtelen arcba vágódó izékkel és ezeket jól megtámogató hangeffektekkel akar félelmetes lenni. Ez nem érdem, erre még egy Sas Tamás kaliberű antitalentum is képes. Na jó, erre azért nagyobb összegben nem fogadnék.). Tökéletes a fakó színvilág, remekek a beállítások.

A legnagyobb erény azonban Nicole Kidman lehengerlő jelenléte. Fantasztikus alakítás, igazi szomorú-gyönyörű, tragikus Hitchcock-hősnő. Kiemelendő még Fionulla Flanagan és a fiatal Alakina Mann játéka. A többiek szerepükből adódóan sem villoghatnak sokat, illetve a kisfiút megformáló James Bentley Seggáll mestert is megszégyenítő arcmennyisége láttán nem is nagyon tudna. Érdekes, hogy egyik gyerek se nagyon szerepelt más produkciókban.

Amenábar zseniális. Filmje igazából a horror köpönyegét magára kanyarító, elgondolkodtató, fajsúlyos dráma. Bő negyed évszázad múlva bizony erre is klasszikusként fognak mutogatni, pont mint a Hatodik érzékre, ezt akárki megláthassa. 10/9.