Ugye még mindenki emlékszik „a fiú barbira”, azaz a rettentően bátor és merész katonák csoportjára, kik a világot próbálják megmenteni földön, vízen, levegőben a tébolyodott terroristától, azaz a Kobrák főparancsnokától. S igen, most már csaknem teljesen egyértelmű, hogy a G. I. Joe-ról beszélek. S igen, a Transformers gyermekkor idézése mellett végre e kis műanyag figurák is a széles vásznat ostromolják, mondhatni a másikhoz képest kirobbanó sikerrel.

Maga a történet nem érdemel túl sok szót, hiszen nem igazán óhajt túllépni a gyermekkor szőnyegén vagy éppen a szabad ég alatt folytatott játszadozásokon. Azért annyit mindenképpen érdemes elmondani, hogy lényegileg egy eredettörténet (a Kobráké, mint ahogy a címből is kitalálható), mely során mind a jó és rossz oldal eminens tagjaival megismerkedünk, de éppen csak annyira, hogy a nanoatkák körül szövődő akciók között lélegzetet kapjunk. S persze azért néhány a múltba nyúló, vagy egyéb szerelmes szál is elfér a rengeteg hiper-modern fegyver elsütés közepette, hisz egy-két elcsattanó csók, s mély dekoltázs nélkül (gondolni kell az apukákra is) nem is lenne az igazi.

A film mindezt vállalja, s nem is igazán próbálja titkolni, vagy többnek mutatni magát, hiszen gyönyörűen megkoreografált (s természetesen a CGI is kifogástalan minőségű) akciójelenetek sorjáznak a bő másfél órában egymás után, melyek között tényleg csak szusszanásnyi idő marad arra, hogy a szereplőket közelebbről szemügyre vegyük. Ez utóbbi egyfelől a sorra érkező flashbackekből, másfelől az infantilis humorral megfűszerezett üresjáratokból bontakozik ki a nézők számára.

A színészi játék (Dennis Quaid ide vagy oda) nem múlja felül a műfajban megszokottakat, de végül is egy, a fotelbe süppesztő látványorgiára vágyjon aki beül a filmre, s ne a következő Oscar esélyes alakításra. Ugyanez elmondható a vágásról és a fényképezésről, mely azért az előzetes képnél lényegesen kevésbé hatásvadász, melyet mindenképpen pozitívumként kell megemlíteni a filmmel kapcsolatban.

Ami esetleg meglepő, hogy a burkolt (vagy éppen nem is annyira burkolt) patriotizmus, mely azért a G. I. Joe figurákból és rajzfilmből kiolvasható volt, innen tökéletesen hiányzik, s ezzel lényegileg a film lemond minden esetleges többlet tartalomról, s ezzel a lehető legokosabban dönt. Így lényegileg az alkotás a megtestesült XXI. századi akciófilm, mely igaz nem okoz annyi izgalmat, mint amit esetleg elvárhatnánk, de így nem is mond ellent a franchisenak.

Azaz lényegileg az elvártaknak megfelelő, a Hasbro-nak minden bizonnyal tetsző alkotást kaphat, ki egy pillanatra vissza akarna csöppeni gyermekkorába (már ha pont akkor élt, mikor a G. I. Joe meghódította a televíziót, s a legtöbb fiú gyermek szobáját), annak ideális alkotás, a megfelelő mennyiségű akcióval és humorral (azért egy két arckaparós mondatra mindenki számítson), s a Transformers-szel szemben hihetetlen és követhető látványvilággal. Azaz ki gondolkodás nélküli, felüdítő szórakozásra vágyik, annak szinte kötelező.