Az ilyen filmeket valahol jóval szarabbnak, és kártékonyabbnak kellene tartani, mint mondjuk A szamuráj útját, vagy a Transmorphers 2-őt. Mert ez a Sas Tamás, Oscar-életműdíj várományos, földöntúlian tehetséges rendezőpápa által elénk hányt rettenet, ez sok pénzből és mozikba készült. Nem is tudom, mibe rúgjak bele először, olyannyira széles palettáról választhatok, ami a film gyenge pontjait illeti. A rendezés végletekig fogalmatlan, a színészvezetés pocsék, az operatőr még az Olsen-ikrek fémjelezte magasművészeti alkotásokból is évtizedek óta száműzött, giccses beállításokat használ, majd tart ki teljesen funkciótlanul több percen keresztül (Csányi búvalbaszottan elmélkedik), a zeneválasztás érthetetlen, a vágó pedig menthetetlenül balfasz (esküvő, tapsolós cucc!). Ahogyan kibomlik az alapkonfliktus, és a hihetetlen sztori, na az annyira üt, mint 8 fény, hogy padlót csapkodva röhögve dőltem ki a fotelból. Aztán ott vannak az undorítóbb módon nehezen kivitelezhető széles nyelvcsapások szponzoréknak. Ilyet egyedül magyar filmekben láttam eddig. Nem is írok többet róla, Hágában kéne felelősségre vonni az elkövetőket. Sas Tamást konkrétan bassza meg egy AIDS-es víziló, aztán ettől valahogyan tojjon farfekvéses, kifejlett sün hatosikreket, de úgy, hogy még egyszer bele ne ülhessen semmiféle rendezői székbe. 10/1.