Újabb mérföldkőhöz érkeztem. Nagyon nehéz szavakba önteni a gondolatokat A szamuráj útja megtekintése után, hiszen semmi eddig látott filmes okádékhoz, vagy az ingerküszöb elleni ZS-kategóriás celluloid merénylethez sem hasonlítható. A klasszikus, megszokott módon műfajilag szinte besorolhatatlan, egyáltalán abban sem vagyok biztos, hogy ez a valami filmnek nevezhető. Zen film. Ez többek között azt jelenti, hogy nincs forgatókönyv, meg hasonló nyalánkságok. 

Az első 10 percet még élveztem is, feltartóztathatatlanul szakadt föl belőlem az értetlenkedő sírva röhögés, hogy ez most így mi a fasz, meg ezt így hogyan!? Fél óra elteltével ilyen kérdéseket már nem tettem fel magamnak, nem kiabáltam a monitorra, elkezdődött a teljes leépülés. Mondom, semmi, de semmi trash film sem készíthet fel Donald G. Jackson rettenetére. Éreztem, ahogy milliószámra sorvadnak el az agysejtjeim. A párbeszédeket egyszerűen nem hiszed el. Ha azt mondom, végletekig kaotikus és követhetetlen, azzal dícsérem. Minden idők legrosszabb filmje. Csak a GiAnts meccselhet vele agyfasz szintjén. Billentyűzetkoptatással érzékeltethetetlenül hatalmas trágyadomb. Hát nézzétek meg a plakáton a színészek (muhahahahaha) nevét. Itt egy részlet, épp a nagy Donaldo atya halála, de aki talál embeddelhető videót, azonnal jelezze nekem. Erre meg egy raklapnyi idézet a remekműből. Nincs jó és rossz, fekete és fehér, csoki és vanília. Menjetek ki a kertbe, és fürödjetek meg a fényben! És persze 10/0.0.

(magyar torrentoldalakról simán beszerezhető, kötelező anyag)