The Prodigy - Invaders Must Die (2008)
Már hónapok óta gondolkodom, hogy vajon itt-e a helye ennek a lemeznek, hiszen nem volt ez első hallásra szerelem. De a múlt héten azon kaptam magam, hogy ismét belekezdtem, igen erőteljesen, nem kímélve az utcát. Meg kell szokni ezt az 'új' Prodigy-t, hogy megszerethessük. Aki kicsit is jártas, képben van valamennyire a zeneipart illetően, nem hiszem, hogy annak bemutatásra szorul az immár 12 éves (leginkább) electropunk banda. Tucatnyi "klasszikusnak" számító számmal rukkoltak már elő azévek folyamán. Az új album nehezen hasonlítható korábbi lemezeikhez, ha mindenképp hasonlattal kellene élnem, akkor Pendulumot hozhatnám fel (csak nem feltétlen lenne igazam). Őrült lett a cucc egyszerűen. A káosz kottabéli manifesztációja. Amolyan "mindent bele" lett ez, kiforratlan banda képét sugározva, s bár furcsán hangzik, annak ellenére, hogy Prodigy-nek új, mégis retro anyag. Szakít a hagyományokkal az biztos, de albumon belül is túl sok a(z éles) váltás, s akad pár olyan track is, amelyet félpercnél tovább soha nem hallgatunk meg. Na de a címadó dal (melyet itt már ellőttem), vagy az Omen (és a reprise is), a Thunder, az alant hallgatható Warrior's Dance, a Run with the Wolves, a World's on Fire vagy a Stand up kiváló lett, Ez pedig így 8 a 13-ból. Egy próbát megér.