Richard Kelly 2001-ben valódi szuperhőst teremtett Donnie Darko személyében. Az alkotás melyet Kelly írt és rendezett egy generáció mintafilmje lett és mára teljes létjogosultsággal a "Hall of Fame"-ben a helye (szal' megtekinteni szinte kötelező). Kultusszá (mert a Donnie Darko kultfilm) avanzsálódott filmeknek folytatást gyártani - az elődhöz méltó folytatást -, nehezebb, mint magát a kultstátuszt kiérdemelni. Az esetek egytizede jár sikerrel, talán. Így előítéletek nélkül fogadni egy ilyen folytatást, lehetetlen, főleg, ha nemhogy Kellynek, de egy tehetséges embernek sincs hozzá köze.
Persze a 20th Century Fox nagyúr, ha pár zöldhasúhoz egy felesleges, indokolatlan folytatás kell, akkor nincs mese. De, hogy miért pont a Darko familiára esett a választás? Kelly filmje bukás volt az amerikai kasszáknál, elismerést DVD-n szerzett magának. Talán épp ezért lett a hugica straight-to-DVD, ám most az alma irtó messze esett a körtétől. Legalábbis minőség tekintetében, mert az S. Darko tulajdonképpen egy remake, félig-meddig. Pedig én megfogadtam magamban, hogy nem hasonlítom, sőt, még csak fel sem ötlik bennem az előző film, de ez teljesíthetetlen mikor a film habzó szájjal, körömszakadtáig ragaszkodik Kelly remekéhez. De oké, ragaszkodjon, ha bármiféle Asylum mocsoknál (például) magasabb kvalitással bír. De gondolom nem lövöm le a poént, és a hangnemből is kitalálható ha elárulom, hogy Samantha Darko elbaszott egy nőszemély a bátyjának hitt férfi (mert ezek Donnie-val nem lehetnek rokonok, nem létezik) által felállított lécet a Hubble segítségével sem találja.
Szinopszisként annyit, hogy Samantha és legjobb barátnője Corey útra kelnek, mindent maguk mögött hagyva. Miután kocsijuk lerobban, kénytelenek a világ végén leledző kisváros porzuhatagában maradni egy darabig. Na de, a rengeteg megmagyarázhatatlan esemény nem ígér heppiendet. Legyen elég ennyi, mert ennél több lényegesebb momentum talán nincs is a forgatókönyvben, amit egyébként a noname Nathan Atkins jegyez. Már ha tényleg volt forgatókönyv, mert amit kapunk az... az... nem sok, hogy nőies maradjak. A szkript tulajdonképpen húsz-harminc percre íródott, a film elejére és végére. Minden ami a két végpont között zajlik irreleváns, értelmetlen, időpocséklás. A köztes intervallumban játszódó jelenetek csak arra jók, hogy megmutassák mit nem felejtettek el nyolc év alatt (Donnie premiere óta). Mert kérem van itt minden amit már láttunk, jobban, erősebben. Időutazás, érthetetlen feláldozás, a világ végét megjósoló manipulátor, fickó akit gyújtogatásra kényszerítenek, égből potyogó valamik, mozi (ahol reménytelenül hivatkoznak ezúttal a 12 Majomra és a Strange Days-re), deus ex machina, Frank de minek, stb. De nemcsak a szkriptet tarkító tényezőket próbálták felhasználni, hanem technikai megoldásokat is, ilyen a fiatalokon végigpásztázó vágatlan képsor (Donnie-ban az iskolát járjuk így körbe, megismerve a karakterek jellemét azonnal, valamint Kelly másik rendezésében a Southland Tales-ben is van ilyen jelenet), vagy a tucatnyi zenei betét. És ha már itt tartunk, akkor meg kell említeni a film legjobb pontját, a soundtrack-et, mert azt valóban eltalálták, amit sehogy nem tudtak elmondani, kifejezni, azt megtették a zenék (míg Donnie-ban a zenék IS). Külön kiemelném a Chemical Brothers "Alive Alone"-ját, nagyon jó darab.
Az sajnos látszik, hogy az S. Darko még elődjénél is kisebb költségvetésből gazdálkodik, de könyörgöm, tipikusan cé-kategóriás helyzetek azér' még nem kötelezők. Gyanakszom, hogy Chris Fisher nem-e a kínai negyedben szerválta rendezői diplomáját... Jó, ő persze csak a kisebb tettes, a már taglalt Atkins itt a főludas, vagy inkább a FOX. Színészeink sem tehettek róla, hogy maximum tűrhetően játszhatnak egy ilyen szkript mellett (de tényleg, végtelenül sok baromság van benne, ha már eleve figyelembe vesszük az előző Darko filmet és meg is értettük, akkor jópár dolog meg sem történhetne, ezek szerint nyolc év után sem tiszta teljesen, vagy legalább 50%-osan a kép sokakban). Hitelesen előadni ennyire közhelyes, röhejes és az előddel ellentétben üres, jelentéktelen párbeszédet nem emberi dolog, főleg ha a dialógusok stílusához képest a film komolyságát mérjük. Sam Darko-t az a Daveigh Chase alakítja, aki már nyolc évvel ezelőtt is ebben a szerepben tündökölt. Barátnőjét Briana Evigan testesíti meg, és hím szempárok számára milyen jól is teszi. Tényleg, meglepő, hogy mennyire magas az eyecandy-faktor. Ja, van itt egy őrült is, Irak Jack aki mellesleg Justin Sparrow a születési anyakönyve szerint, szal' Roberta rokona, de ennek 3,2 másodpercet tulajdonítanak a filmben, nem is értem minek megemlíteni. Nem is sajnáljuk hőseinket, fapofával nézzük végig haláltusáikat, azért ez nem így volt korábban. Ha nem volna elég, S. Darko hangulatilag sincs toppon. Míg Donnie-t érzelmek sokasága, változatos atmoszféra ölelte körül, addig Samantha egyhangúan melankólikus. Összefoglalva, nem váratlan, hogy bukott felmenőjéhez képest (már nem anyagilag, úgy mindkettő bukta), egyszer talán végig lehet szenvedni, de csak ha láttuk Donnie-t is. 10/3.5 (ja és kérem... "a donnie darko tale" az alcímben? neeeeem)
