„Tamás mintaférj. Ő a világ legboldogabb embere, mikor megszületik a kislánya. Egy telefonfülkéből akarja közölni az örömhírt szeretett nagyanyjával, de félretárcsáz. Panni, a gyönyörű fényképésznő veszi fel a telefont, s Tamás tíz perc múlva már ott csókolódzik a szőke ciklonnal a fülkében. Mindketten tudják, hogy ez a kapcsolat tönkre fogja tenni őket, ráadásul a családjukat is. Még sincs megállás. Tamás élete fenekestül felfordul. Az ikrek szülöttjét magával ragadja a a skorpió lány viharos szerelme, a vad féltékenység, a pokoli szenvedés és földöntúli boldogság. Tamás családja Ausztráliába költözik, nagyanyja meghal. Ő pedig magára marad, mert – ahogy mindig is tudta – Panni végül nem lesz az övé.”

Gárdos Péter 1992-es vígjátéka első ránézésre egy egyszerű könnyed, bár több drámát magába rejtő szerelmi történet, mely az elhallgatások, és elfedések miatt még egy kicsit csavarosan is épül fel. A szerelmi szálak viszont a végére teljesen kibogozódnak, az eltitkolt képek fölvillannak, s a dráma eléri végkifejletét, mely sem váratlan, sem meglepő, csupán emberi, talán túlságosan is emberi.

Másodszorra már talán valami sokkal több, hisz ahogy az örök körforgás kirajzolódik, s a mítoszok földjéről elérünk egy gondolatkísérletben a film kontextusáig a skorpió minden reggel elfogyasztja reggelijét, s ha nem akarunk ilyen messzire menni, akkor csupán elég Maskó (Törőcsik Mari) és férje történetére gondolni, vagy Panni (Esszenyi Enikő) és Dezső (Garas Dezső) „kalandjára”.

S ahogy mind eközben kirajzolódik a nő és férfi végtelen tánca, mely az ég csillagainak tükörképeként köztünk zajlik, az egyeditől könnyedén eljutunk az általánosig, s a szerelmes tettől az akaratig, mely a zodiákus jegyek folyton ismétlődő motívuma mellett a másik legfőbb szervezőerő. Hisz ahogy a férfi és nő akarata összecsap vágyaik megvalósítása érdekében, az ugyanúgy megvalósítja a kört (bár sokkal szűkebbre szabva) újra és újra, mint a „reggeli”.

A nő a férfit újra és újra megszerzi (gyenge férfi, erős nő – az égiek rossz tréfája), majd eldobja, hogy a férfi akarata kétségek és féltékenység között őrlődve csak a megszerezhető, s mégis érinthetetlen „istenséggel” teljen meg teljesen, s vágya csupán ez az egy legyen. A kitörés pedig szinte lehetetlen, hisz azzal elveszti vágya tárgyát (vagy megöli, vagy mással próbálja helyettesíteni, de egyik sem megoldás).

Épp ezért nem lesz a film folyamatosan ismétlődő narratívája vontatott, vagy unalomba, érdektelenségbe hajló, hisz az egymásra találás – veszekedés – elhagyás hármassága támasztja leginkább alá mindakét megközelítési módot, mely persze inkább egy, hisz házasságot, s ezzel ég és föld közötti találkozást nagyon könnyen köthetnek. Így a mese mese marad, egy elképzelt történet, melyben Tamás (Rudolf Péter) saját magát tálalja fel reggelire, s még jó étvágyat is kíván hozzá.

Tehát egy egyszerű, de annál többet mondó szimbólumra épített alkotással van dolgunk, mely tökéletesen bontja ki zodiákus jegyekre épített, örök körbeforgásra utaló történetét, s mindezt még szórakoztató módon teszi, mely nem feltétlen az utolsó érv a film fogyasztása melett.