Tud valaki olyan filmet mondani, amiben a forgatókönyvet, a rendezést, a díszletek megtervezését, a komponálást és még a főszerepet is egy ember vállalja magára? Minden bizonnyal igen, annak ellenére, hogy nem sok ilyen szerzői alkotás került a mozi szerelmeseinek asztalára. Az El Topo (1970) viszont valamilyen misztikus ködbe burkolózva még ezen alkotásoktól is elkülönül.

Ha sorba akarnánk venni az okokat, hogy Jodorowsky miért is az egyik legfurcsább és legkülönösebb rendező a film történetében, akkor talán egy kicsit vissza kell utaznunk az időben 1968-ba, mikor is a latin-amerikai rendező első filmje debütált, s olyan viharos esztétikai vitát generált a bemutatón, hogy az inkább az erőszak horizontján fogalmazódott meg. Szerencsére a történet jól végződött, a lincselés elmaradt, s így két évvel később a Vakond elindulhatott meghódítani a világot, két felvonásával.

Az első szín (Ó-szövetség)

Egy fekete lovas léptet a sivatagban, mögötte egy fiú kalapban és mokaszinban. A gyermek elmúlt hét éves, s ezért apja arra kéri, ássa el játékát és az anyja képét, hisz felnőtt már. Ezek után útjuk egy faluba vezet, hol egy tömegmészárlás maradványai (emberek és állatok) hevernek az utcákon, a házakon, a házakban.  A fiú itt esik át első gyilkosságán, hisz egy öreg, ki hírmondóként lebeg élet és halál között kegyelemért könyörög, s ezt egy szívbe lőtt acélgolyóbis meg is adja neki.

A gyilkosokat egy ferences missziónál érik utol, ahol a Vakond leszámol velük, s fiát egy nőre cseréli a szerzeteseknél (búcsúzóul csupán ennyi „Pusztíts el! Soha többé nem függsz senkitől!”).  A nő a „hős” szerelmének zálogául négy mester trófeáját kéri. El Topo el is indul az úton, de úgy tűnik, hogy a mestereknek többet mértek bölcsességből és erőből, s így csak fortéllyal tudja őket legyőzni. A szerelem mégsem tejesül be, hisz az utazás közben hozzájuk csapódott nővel elárulják a Vakondot, s a fekete ruhás nő orvul lelövi őt.

A második szín (Új-szövetség)

El Topo megváltozott. Egy barlangban meditál, szinte rá sem ismerünk. Körülötte válogatott, isten által elhagyott torzszülöttek gyülekezete, kiknek utolsó reménye Vakond, ki Messiásként majd kivezeti őket a szabad ég alá.

A megfelelő mennyiségű dinamit és felszerelés árát a közeli településen szerzi meg komédiásként (isten mindent látó szeme előtt), hol szórakoztatni már a groteszk sem elég. Vér, pusztítás, szexualitás mire szükségük van. De ahogy sikerrel jár, s népe kijut a világba, a város lakói csőre töltött fegyverekkel várják őket, s mindet elpusztítják. El Topo igazságosztóként jön le a hegyről, s bosszút áll, de végül magával is végez, lótuszülésben gyújtja fel testét.

Brontis (a Vakond közbe férfivá érett fia) pedig kilovagol halott kedvesével, s újszülött gyermekével a sivatagba.  A kör bezárult.  A kör újrakezdődött.

*

„Ha te magad nagy vagy, az El Topo is nagy film. Ha korlátolt vagy, az El Topo is korlátolt.” (Jodorowsky)

Ahhoz, hogy számba vegyük mi minden olvasható ki a filmből, talán oldalak százai sem elégségesek. Ahhoz, hogy felvillantsunk néhány utat, melyen az alkotás valahogy értelmezhető, talán elégséges csupán néhány címke megemlítése. Hisz ki nem venné észre az egyértelmű bibliai utalásokat (már csak a szerkezetben is), esetleges pszichologikus megközelítési lehetőségeket, más vallási paradigmák játékba hozhatóságát vagy akár a tarot kártyával való játszadozási lehetőséget, de ugye elmehetünk egészen a pszichedelikus élményekkel való operálásig is.

Mint, ahogy az az eddigiekből is kiderült, számomra a legkézenfekvőbb olvasat a katolikus szimbólumokból való kiindulás, s a film Ó- és Új-szövetség alapján történő értelmezése, melyben a Vakond egy groteszk Jézus parafrázisként járja végig a filmben kijelölt útját. Vagy akár időrendileg megkavart Mózes történet párhuzamaként azonosítható (gondoljunk akár csak a víz fakasztásra, akár csak a "nép" kivezetésére).

Persze nem szeretnék ezzel pálcát törni a többi értelmezési tartomány fölött, de mint annyi esetben (illetve a kort és a helyet figyelembe véve) ezek valamelyike tűnik a legtarthatóbb álláspontnak. De a film inkább mutat valami szabad asszociációs játék felé, mint hogy ezt ilyen kategorikusan ki lehessen jelenteni. Azaz számomra igaz, hogy jól nyomon követhető vallásos szimbolikát mutatott meg az alkotás, de ez nézőről nézőre (mint ahogy az egy ilyen alkotás kapcsán el is várható) változhat.

Így nem is igazán szeretnék belefolyni a tényleges kifejtésbe, elégedjen meg mindenki ennyivel, s nézze meg a filmet.