Kubrick-sorozat, kilencedik rész, és ez lesz most egyben a Tom Cruise hét pénteki programja is. A Tágra zárt szemek a Mester egy tizenkét éves hallgatást megtörő, utolsó filmje. A kérdés, mondjuk Hitchcock kései munkáira gondolva adott lehet: képes volt e minden idők egyik legnagyobb mozis kaméleonja ilyen hosszú szünet után, több mint 70 évesen a korábbi alkotásaihoz felnövő filmmel előállni? A válasz egyértelmű és hangos igen.
A film leginkább a hosszútávú párkapcsolatok boncasztalra helyezéseként fogható fel egy jómódú házaspár szemüvegén keresztül. William és Alice Harford (Tom Cruise és Nicole Kidman) kilenc éve házasok, és van egy hétéves kislányuk. Először akkor találkozunk velük, amikor épp egy még náluknál is nagyságrendekkel gazdagabb ismerősük partijára igyekeznek. Ezen a fogadáson kezd el lassan terjedő méregként beférkőzni közéjük a kísértés és bizalmatlanság jegyben járó kettőse, vagy csak itt materializálódik. A spicces Alice-ra egy sármőr veti ki hálóját, míg Bill-t két tökéletes modell ostromolja. Az összejövetelről hazaérkezve a bepiált, befüvezett nő egy semmiségen felkapja a vizet, és megcáfolva férje állítását kíméletlen őszinteséggel és részletességgel számol be párjában kételyeket és sértettséget ébresztő majdnem félrekúrásáról az egyik korábbi nyaralásukon. Billt nem hagyja nyugodni a dolog, nem biztos benne, hogy tényleg csak ennyi történt és talán bosszúvágytól, talán az érthetetlenségből fakadő dühtől vezérelve meggondolatlan lépésre szánja el magát...
Kell-e mondani, hogy a látvány lenyűgöző, a zeneválasztás pedig tökéletes, mint mindig? A fényképezés legnagyobb erénye, hogy én az éjszakai New York-ot ilyen gyönyörűnek, festményszerűnek és színektől túlcsordulónak még sohasem láttam. A belső tereknél pedig a folyosók Ragyogásra emlékeztetőségét emelném ki. Legalábbis nekem ez volt a benyomásom. Érdekes figyelni a film szimbolikáját is. Például ahogy a piros és kék színek végigkísérik az egész művet. A piros mint a csábítás, a vágy és a rossz útra tévedés (pl.: a kurva lakásának ajtaja), a kék pedig mint a hűség, a bizalom, a helyes döntés (pl.: a hitvesi hálószoba szinte mindig kék fényárban úszik). De még ezeregy helyen megjelennek, fedezzétek fel őket magatoknak! Azt is érdemes megnézni, hogy milyen maszkot visel az áldozatot vállaló nőt elkísérő alak.
Az elején, amikor még minden rendben van, nyugodt és hangulatos zenék szólnak a jelenetek alatt, majd ahogy alámerülünk a sötét oldal bugyraiba, mindez eltűnik, és átadja helyét pár nagyon egyszerű, de igencsak feszültségkeltő, sőt, már-már idegesítő zongora dallamnak.
Cruise és Kidman párosa remekül működik a filmben (a valóságban ugye már nem annyira, beszélik, hogy erre a filmre ment rá a házasságuk). Tom szerepel többet és végig jó is, de Nicole valami zseniális. Ilyen jól játszani még nem láttam, de meg kell mondjam ilyen vonzónak sem. A hosszabb-rövidebb időre feltűnő mellékszereplők is mind ideális választásnak bizonyulnak, mondjuk ez nem ér minket váratlanul, tekintve, hogy többek között Sydney Pollack-ról, vagy a főleg csak Penge Boriszként ismert Rade Serbedzija-ról beszélünk. Nyerő húzásnak bizonyul a párbeszédek stílusa is: a szereplők minden szót lassan megérlelve beszélnek a kulcsjelenetekben, feszültséget keltve, illetve találgatásra késztetve minket, hogy vajon hova is akarnak kilyukadni.
Fantasztikusan jó film férfiakról és nőkről, akik nem is annyira különböznek egymástól, mint ahogyan azt Bill az elején megállapítja. Bizalmatlanság, kísértés, misztikum, feszültség, fülledt erotika, és mindez a szeretet ünnepén. A mozgókép egyik legnagyobb mágusának búcsúajándéka. 10/9.