Hú, hol is kezdjem.-- vágjunk neki szárazon.
Az olasz rendező, Gabriele Muccino és a legendás blockbuster bajnok, Will Smith másodszor támadják be a nagyvásznat közösen, ismerve az előzményt, A boldogság nyomában-t, kiemelkedő alkotásban reménykedhetünk, de, - és már nem is muszáj folytatni, mindent tudtok - mint kondom csabi a nőkben, csalódnunk kell.
A Seven Pounds, végeredményben egy közhelyparádéba fulladt melodráma, de a helyzet nem olyan kilátástalan, mint ahogy a mondat sugallja. Will Smith, mint adóellenőr tevékenykedik, nem kifejezetten az a személy, kit szívesen fogadunk otthonunkban. De Smith ugyanakkor, egyfajta őrangyal szerepet is betölt(ene), látva delikvensei helyzetét, kényszert érez, hogy minden tőle telhetőt elkövessen, életük jobbá formálása érdekében. Egy nap a sors összehozza egy súlyos szívproblémákkal küzdő nővel (Rosario Dawson) és láthatóan hősünk, teljesen belezúg. Egyre többször futnak össze, egyre jobban kötődnek egymáshoz, de az élet nem csupa boldogság... (fhú so fckin wise)
Sajnálatos, hogy a nézőben, húsz, harminc perc után körvonalozódik az egész sztori, és itt nem csak a főhős sorsára gondolok, aki az első képkockákon bejelenti, hogy öngyilkosságot hajt végre, hanem konkrétan a cselekmény minden fontosabb mozzanatára. De jól indul, tele van remekbe szabott jelenetekkel, például rögtön az elején, mikor Smith felháborodik, hogy a vonal tulsó végén egy vak, vegetáriánus férfi próbál segíteni (rendesen ki is osztja, tökéletes), akit Woody Harrelson testesít meg, és bár nincs sokat színen, kompenzálta idei baklövéseit, príma. Az érem másik oldalán viszont bőségesen akad abszolút felesleges képkocka, amelyek a főszálra semmilyen hatással, benyomással nincsenek, ezen az aláfestő zene sem tud segíteni (vannak jó pillanatai, de összességében muzsikailag sem erős), Smith narrálását sem tudtam mire vélni (mert az biza' egy percig tart, a film közepén).
Smith egyik legjobb alakításával rukkol elő, igaz, néha majdnem kiesett, érezhetően feszengett szerepében, elvégre nem könnyű a karaktere, de így a mindig szép, és most jól játszó Rosario Dawsonnal ápolt kapcsolata is elég közömbösen hat. A film valójában semmi újat ne tud felmutatni, ismert elemek sora ez (ellentmondásos főhős, sötét titok, kutya, satöbbi), épp ezért nem lett olyan megható, amilyennek szánták és Smith sem fog bevételi rekordokat döntögetni vele. Mindenesetre, kellemes szórakozást nyújthat és bár nem kifejezetten karácsonyi film, azok jó pár motívumai is fellelhetőek. 10/5
Én pedig ezúton szeretnék boldog Karácsonyt kívánni kicsiknek, nagyoknak!