Beköszöntött a díjszezon. Sorra jelennek meg az Oscar esélyesek, olyan rendezőktől, mint Gus van Sent, vagy Danny Boyle. Ellenben Thomas McCarthy filmje, a Visitor már jó pár hónappal ezelőtt megjelent a mozikban, így kevesebb rivaldafény övezi, mint a többi vetélytársát. Talán ez az oka az Oscar előszobájának tartott Golden Globe jelöléseken való mellőzésének. Azt nem tudom, hogy megérdemelné-e azt, de megsúgom, engem sajnos nem győzőtt meg ez a darab.

Rendezőnknek ez a második filmje, s a 2003-as The Station Agent film által kitaposott utat követi. McCarthy Walter Wale történetét meséli el nekünk, egy idős egyetemi tanárét, akinek felesége jó pár évvel ezelőtt meghalt, családja nincs, s unalmas, érdektelen életet él. Mellékesen próbál zongorázni, felesége emléke miatt, de ez a próbálkozása is kudarcba látszik fulladni. Ekkor történik az életében egy olyan változás, ami mindörökké kizökkenti hétköznapjaiból, s új reményt nyújt számára értelmes emberi kapcsolatok kialakítására. New York-i lakásában betolakodókra bukkan. Tarek, egy szíriai zenész, s felesége egy csapásra az élete részévé válnak. A zongora helyett is új önkifejező eszközt talál, s ezek az idegenek által képviselt kultúrális értékekkel is megismerkedik. Kezd újra igazán élni.

Persze, a történet nem ennyiből áll, de ahogy az életben is mindíg fel-feltűnnek a sötét felhők, úgy a filmben is megjelennek azok a keserűséggel teli dolgok, melyekről azt hittük, hogy többé nem térnek vissza. Az alkotást jellemzi a mindent átitató realizmus, mely már a bevezetőben felüti fejét, s a stáblista feltűnéséig nem is távozik. A jó pillanatokat felváltják a keserű, szomorú hangulatot sugárzó történések. Mint az életben.

Amiért muszáj megdícsérnem McCarthy-t (vagy bárki felelős érte) az a szereposztás. Richard Jenkins, akit a Sírhant művek (Six Feet Under) című sorozat óta imádunk remekül játsza a magányos, elkeseredett öregúrt. Talán az ő alakítását díjaznám legalább egy Oscar jelöléssel, tényleg nagyot alakít. De a többi szerepben is meglepően jót hoztak a nagyjából ismeretlen nevek.

Bevezetőmben azt írtam, hogy engem sajnos nem tudott teljesen meggyőzni, magával ragadni ez a mű. A történet számomra kicsit érdektelen maradt mindvégig. A film mondanivalója elveszik a megvalósításban, s bár a főszereplőt megismertem és a végkifejlet nyilvánvaló, de ettől függetlenül nem tudott többet nyújtani, mint egy átlagos realista dráma. S bármilyen kevés is manapság az ilyen, ettől még nem tudom nagyon felpontozni, így 7/10. De azért mindenképp ajánlom másoknak, hisz ami engem nem fogott meg, az lehet mást megragad, s egy remek filmélményben lesz része.