Újabb állomása a franciák fénysebességgel robogó, nyugatiakat eltipró zsánerfilmes hadjáratának. Xavier Gems neve a Hitman filmről juthat eszünkbe, a rendező úr akkor egy felejthető akciófilmet hozott össze, mely nem erősíti a jól megvalósított videojátékadaptációk sorát. A Frontier(s) már korábban tarsolyában rejlett, csupán a startra várt Gems első filmje, mit 2008 januárjában meg is tekinthetett a nagyérdemű.
A szituáció bármilyen amerikai slasher-ben megállná helyét. Párizsban zavargások rengetik a földet, pár fiatal egy zsáknyi pénzzel készül lelépni, miben egyik sebesült barátjuk lassítja őket. Nincs mit tenni, a banda két csoportra oszlik és egy, a határ közelében lévő hotelben beszélik meg a találkát. Yasmin-ék kórházba viszik vérző társukat (ez, mint sok más később, felesleges időhűzás a készítők részéről), ki életét is veszti, de nincs sok idő a gyászra, mert ugye a rendőrség gyűjti a randalírozó fiatalokat. A másik két fiatal közben megtalálja a semmi közepén heverő hotelt (ahol egetverően jó eyecandy-kkel találkozhatunk) és ki is vesznek egy szobát. Ahogy az sejthető, legnagyobb vesztükre...
A Frontiére(s) nevetséges (a szó negatív értelmében) alibival bír, mert mire is épít? Kannibál nácikra, kik leabálnak mindenkit a tiszta vér fenntartásának érdekében. Ezzel előjönni a 21. században elcsépelt és unalmas húzás, hiába van kivetülése akár az aktuálpolitikára, egy horror ma ne ezt közvetítse (ilyen filmet a háború idején kellett volna adni "na, látod dzsoni, ezek a nácik, jaj de csúnyák, mi. na menjé' lövöldözzé'). Amúgy az egész biznisz (a hentelés) családi vállalkozás, kezelhető ez egy újkori Texasi Láncfűrészesnek, csak épp Európában, a francia ötlettelenség első jelei ezek (sajnos). Jelenkori eseményekre hivatkozva (a kezdeti képsorok, a francia huligánokkal roppant hatásosak, kár, hogy semmi keresnivalója a filmben) egyben múltidéző is, hisz ez az egész a holokauszt-éra borzalmaira emlékeztető reprodukció kommersz közegben (felejtsük már el, télleg'). Nemes üzenetet hordoz magában valóban, de felszíni megnyilvánulásai olykor borzalmasak, ami e stílusban persze pozitívumként kellene, hogy hasson, de az önparodisztikus mód tábornoki ruhába vedlett családfő szónoklata közben, mikor a néző már csak egy karlendítést vár az úrt csodáló familiától, vagy a neoformált csárli angyalai jelenetek hatására, szemrebbenés nélkül átsiklunk pár megcsonkított végtag láttán. És ismétlem, egy horror ne üzengessen már, ne nyissa fel a szemeket, félemlítsen meg.
Ez az, ami nem sikerült (egyetlen egyszer sikerült meglepődnöm, akkor is a legklisésebb ijesztésen, hála a hirtelen szívhalált okozó bevágott hanghatásnak), pedig Gems, aki egyébként írta is a sztorit (és azér' valljuk meg, jól kezelte az etnikai kérdéseket, de minek), minden tőle telhetőt elkövetett, gore terén is a végsőkig elment, nem bízva a véletlenre semmit. Ez is nagy hibája a filmnek, így ez nem horror, csupán egy vérben tocsogó akciótrancsír, hol az akciódúsabb jeleneteket sem bírjuk élvezni, mert ilyenkor az operatőr láthatóan epilepsziás rohamot kap, kollegájával, a vágóval karöltve, hogy mi , nézők abszolút megfosztva érezzük magunkat a feszültségtől (és a vele járó szórakozástól). Szintén fájó, hogy túlzóan sok jelenet játszódik teljes sötétségben, vagy csak a képernyő 87%-át befedő feketeségben, de a maradék beállítás (a francia betegségnek tűnő álművészieskedéssel egyetemben) mindenképp pofás, ehhez párosul a színek mesteri alkalmazása. A karakterek groteszk mivolta, a külsőről leolvasható jellemek szintén eltaláltak, maradandót alakít a főszereplőnő Karina Testa. Hitelesen hozza a terhes (a francia filmesek nagyon szeretik a terhes nőket, álá Inside, tán ezzel is a zsáneren belüli új generáció eljöttét hivatottak jelezni), bekattanó (félelmetes, ahogy csinálja), már-már jézusi magasságokba emelt lány szerepét. Végezetül, annyira nem volt ez rossz, mint ahogy annak hathat az írás után, de több potenciál volt ebben. Akárhogyis, mindig szívesen várjuk a franciák vérengzéseit. 10/6
