Ünnepi kiadásunk, melyben borzongásra vágyó olvasóinkat elégítjük ki (na, nem úgy), újabb ponthoz érkezett. Az írás tárgyát képző film nem ma készült, de a stúdiók közti kavarások, csúszások miatt, nagyközönség előtt idén került bemutatásra, a számos fesztivált megjárt film. Az eddig rövidfilmeket jegyző Jonathan Levine rendezése, a slasher filmek sorát erősíti. Lássuk, mekkora sikerrel...

Ahogy az a címből is sejthető, minden fiú Mandy Lane-t szeretné és én teljesen megértem őket, ha szemügyre vesszük az őt megformáló Amber Heard-öt, talán mind így érzünk. Persze Amber, vagyis Mandy nem az a könnyen megkapható lány. Barátaival ellentétben, ő nem iszik, nem drogozik, nem kurválkodik. Számára az iskola az első jelenleg. Egy szép nap barátai meginvitálják egy partira, az egyik srác Isten háta mögötti, vidéki házába. Mandy természetesen elfogadja az ajánlatot. A kellemes este hamarosan rémálomba fordul, amint valaki elkezdi ritkítani a fiatalok hadát és úgy látszik Mandy a főfogás...

Tipikus, amerikai klisékre épülő, buta tinihorror, az ilyen filmekre jellemző sablon karakterekkel, de itt a nagy átlaggal szemben, kicsivel több hangsúlyt fektettek a szereplőkre és hiteles párbeszédekre. Na, persze a fiúk szívét megdobogtató leányzón kívűl senkinek nem fogunk szorítani, még csak nem is szimpatikusak, de tény, hogy nem mind egyszerű forma. Két dolog hiányzik igazán a filmből. A feszültség, a félelem, a beszaratás, hívjuk ahogy akarjuk, az nincs. Ez pedig horror/thrillernél nem szabadna, hogy hiánycikk legyen. A másik pedig a gyilkolászás. Mert az van, de... de hogy? Ha horror, akkor durva, kegyetlen, már-már művészies megoldásokat várunk a gonosztól, itt azonban az esetek 80%-ában lövöldözés van. Akad gore, de az efféle jelenetekkel is bizony szűkölködünk. Ahogy telnek a percek, az egyébként irtózatosan lassan beinduló film közben - ahol az utolsó fél óráig várni kell jelentősebb eseményre, hisz addig csak a fiatalok bulizási szokásait ismerhetjük meg - azt vesszük észre, hogy Mandy Lane és kis csapata semmi eredetit nem tud felmutatni. És ez egészen a film nagy csavaráig - mely az addig látottakkal ellentétben abszolút nem kiszámítható (ám, kissé karakteridegen) - így is van. Ez a végső fordulat egy remek húzás (az elég bárgyú indok által motivált gyilkos is értelmet kap), tökéletes lezárása lenne a filmnek, de sajnos a készítők még 6-7 perccel nyújtották a történetet, és ezek a pillanatok már nevetségesen gyengék. A film trash beütésű, hű a zsánerben lefektett alapokhoz, kérdés, hogy ez ma mennyire állja meg a helyét. A zenék is egész kellemesre sikeredettek, a szűrőzött képek pedig meseszépek.

Amber Heard külsejéről már regéltem, így vegyük át mit nyújtott. A Never Back Down menyecskéje most fején találta a szöget. Ez a szerep fullosan rá passzol. Nem kell villogtatnia színészi tehetségét (kérdés, van-e), amit látunk tőle az épp elég, hogy elhihessük vele mindenki kufirmákolni akar és ugyanakkor bajban (?) is van, persze nem sikítozik, tökös, talpraesett lány. A többi színész, inkább sorozatos arc. Nekik a vágóhídra kerülés a legfontosabb, játszani nem kell egetverően, nem is teszik. De mind megállja helyét. A Mandy Lane egyszer nézhető slasher lett, de sajnos csak egy kései csavarra épít, de az 1 ponttal megdobja a végeredményt, ami így 10/6. És még egy, kissé becsapós poszter.