Mindig is úgy véltem, hogy a '80-as évek egy nagyon jófajta időszak lehetett, az ekkoriban készült filmeknek, sorozatoknak van egy sajátos bája, ráadásul a korszak zenéjét is szeretem. Most induló minisorozatom keretében pár cikk erejéig bepillantást nyerünk, és belekóstolunk ezen dekád hangulatába amerikai középsulis szemüvegen keresztül. Ezúton is szólok mindenkihez, hogy esetleg kérjetek (nem ígérek semmit), vagy ajánljatok figyelmembe témába vágó alkotásokat.

A Változó világ nem fáraszt minket konkrét, valahonnan valahova eljutni, illetve hőseit eljuttatni akaró történettel. Mindössze hosszabb-rövidebb ideig követve egy-egy sztereotípust, ízelítőt ad nekünk a gimis hétköznapokból. Hirtelen belecsöppenünk szereplőink életébe, és onnantól kezdve olyan, mintha mi is ott ülnénk velük az iskolabuszon, na meg együtt esnénk szét velük a bulikon.

Főhőseink, na persze ha lehet ilyenekről beszélni filmünk esetében, Mark (Brian Backer) és Stacy (Jennifer Jason Leigh). Be kell vallanom azonban, hogy nálam a szerelmesek sorsa abszolút másodlagos érdeklődésre tarthatott számot, hiszen a filmet fűvel teleszívva, és nagyjából 60-as IQ-t sejtető arccal végigjátsszó, 22 éves Sean Penn simán ellopja a showt. Az általa megformált bajkeverő, Jeff Spicoli és az őt megregulázni próbáló Mr. Hand (Ray Walston produkciója ugyancsak remek) csatázása adja a film sava-borsát, valamint a humorbonbonok jó háromnegyed részét. A szereplők között mindenképpen meg kell említenem Phoebe Cates-t, aki a medencéből kilépős jelenettel azonnal belopta magát sokunk szívébe. De feltűnik még Nicolas Coppola Cage, Forest Whitaker, Eric Stolz, illetve Anthony Edwards is. Ha másért nem, már csak miattuk is megéri megnézni a Változó világot.

A film tehát vicces, könnyen lehet azonosulni a szereplőkkel, de mégis van egy nagy hibája. Nem sikerült 100%-ig eldönteni, hogy egy full hülye végigröhögős vígjátékot gyártsanak-e a készítők, vagy esetleg belemenjenek kicsit a drámázásba is. Ebből kifolyólag olyan dolgokat intéznek el szinte még félvállról sem véve, mint az abortusz. Semmi átélhető, érzéssel megjelenített vívódás, csaj bemegy a klinikára, csaj kijön a klinikáról, aztán szót se róla többet. Hőseink egyszerűen túl könnyedén találnak megoldást mindenféle bajukra. Pedig egy kis komolyság, vagy részletezés nem ártott volna, ha már felvetik ezeket a gondokat.

Összességében kordokumentumként is felfogható jó kis móka, a színvonalasabb tinivígjátékok egyike. 10/7.