Bret Easton Ellis: Amerikai Psycho
Ellis 1991-ben íródott sikerregénye a '80-as évek yuppie szubkultúráját megtestesítő Patrick Bateman életéről szól. Sokan óva intettek, hogy majd le fogom tenni a könyvet, mert annyira brutális-borzalmas. A hentelős részek tényleg durvák, de a letevésre nem került sor (beteg-e vagyok?), bár egyszer hangosan megszólaltam, hogy: te úristen! (patkányos rész a csővel). De ennyi, ebben a könyvben nem a gyilkolászás a lényeg, engem nem azzal sokkolt Ellis. Hanem magának Bateman életstílusának és napi rutinjának bemutatásával. A teljesen elidegenedett, személytelen, embertelenül rideg mindennapokkal. Az író zseniálisan állítja kontrasztba azt, hogy Bateman saját maga szerint egyéniség, unikum, a valóságban azonban egy arcnélküli kis hangya a tömegben. Ezt a legjobban a találkozásoknál és az éttermi, szórakozóhelyes részeknél lehet megfigyelni. Szinte soha senki se tudja pontosan, hogy a felsőtízezerből származó ismerettségi köréből épp kivel beszél. Találgatnak, össze-vissza keverik, hogy ki kicsoda valójában. Mert tökmindegy, hogy ki kicsoda, az egyik olyan, mint a másik.
Bateman egyfelől a fogyasztói társadalom csúcsterméke, másfelől viszont a rákfenéje, a selejtje is. Rengeteget költ ugyebár, de belül viszont egy pszichopata, akinek a későbbiekben minden bizonnyal kezelésre lesz szüksége. Na meg az óriási fizetését nagyjából zenehallgatásért és kondizásért veszi fel.
A regénynek összetéveszthetetlen, azonnal felismerhető stílusa van. A három leggyakrabban használ szószerkezet: kétsoros gyapjúöltöny, puplining, selyem nyakkendő. A zené részek tetszettek még nagyon, jó helyre voltak beiktatva.
Na mit írjak még? Ez volt az első találkozásom Ellis-szel, de biztosan nem az utolsó. Bátran ajánlom mindenkinek, mert fantasztikus könyv borotvaéles társadalomkritikával, és valószínűleg hiteles korrajzzal. A gyengébb idegzetűek max. félszemmel futják át a trancsírozást :)
Majdnem elfelejtettem. Készült filmváltozat is 2000-ben, Batemant a majdnem mindig pazarul, de szarul sosem játszó Christian Bale alakítja. Így a könyv után egy kicsit még fel is értékelődött szememben az alkotás, hiszen a regény hangulata nagyon nagyon nehezen visszaadható, de Mary Harron-nak többé-kevésbé mégis sikerült ez a bravúr. Sok mindent össze kellett vonni, muszáj volt sűríteni a dolgokat, de van néhány jelenet, ami még a könyvbelinél is ütősebbre sikeredett.
Stephen King: Tortúra
A horror papíron dolgozó mesterével is ez volt az első meeting, ezelőtt még nem olvastam King könyvet. A Tortúra tulajdonképpen egy kétszereplős kamaradarab. A népszerű író, Paul Sheldon autóbalesetet szenved, de "szerencséjére" egyik legodaadóbb rajongója talál rá a hóvihar közepén. A furcsa csak az, hogy nem egy kórházba viszi Pault...
Ha már úgy is az Amerikai Psycho-ról írtam az előbb, akkor gyorsan megemlíteném, hogy a Tortúra engem jobban megviselt. Az egy dolog, hogyha kaszabolnak-darabolnak, ehhez sajnos már hozzászoktunk valamennyire, de azt nem lehet megszokni szerintem, amikor valakit az emberi mivoltában aláznak meg és törnek össze. Az nekem sokkal jobban fáj.
A Tortúra persze könnyedebben emészthető, olvasmányosabb, nem annyira gondolatébresztő mű, mint a Psycho (na itt befejezem a hasonlítgatást :), de talán éppen ezért szórakoztatóbb is. Legalábbis engem tökéletesen kikapcsolt. Ezen a könyvön lehet izgulni rendesen, a cselekmény a helyszín korlátai ellenére csavaros, és az írói munkáról, egy könyv megszületéséről is sok érdekességet tudhatunk meg. Miközben olvastam, sokszor eszembe jutott, hogy ez, meg az mennyire ütős lehet filmen. Komolyan ez a könyv szinte kiált a nagy vászonért. Van is filmváltozat, két klasszis színésszel (James Caan, Kathy Bates), majd beiktatom azt is.
Ezt a könyvet is csak ajánlani tudom, még egyszer mondom: vegytiszta izgalom és szórakozás. A befejezés különösen tetszett.