Öregszem… vagy újabban már nem vagyok már oda a vígjátékokért, netán kevés a minőségi darab? Most ez mellékes, eme film, megfelel egy könnyed vasárnap délután a magyar tv-filmek blődségei helyett… Azt hiszem, a trailerét láttam anno, meg valahol olvastam, hogy idézem: a műfaj: ’vígjáték, dráma, fantasy’. Valahogy alapjában kritikus és óvatos vagyok az ilyen téma megközelítésekkor; amikor a cikk írója nem tudja eldönteni mi is valójában a műfaj… Megnéztem: vígjáték.
A történet tömören: Karen Effiel (Emma Thompson) kortárs sikeres írónő, s a maga módján elég zakkant egy nőszemély. Harold Crick (Steve B.) adóellenőr s a maga megszokott módján minden megtervezett és precíz, mígnem egy napon egy női hang el nem kezdi narrátorozni az életét és minden fontosabb rezdülését. Természetesen a két szál összefonódik az irodalomprofesszor (Dustin Hoffman) által. Az is triviális, hogy egy nő is legyen a filmben, aki felforgatja az amúgy is zilált életét, íme ő: Ana Pascal (Maggie Gyllenhaal), a cukrász-leány. A történet összefonódása és a történet is kitalálható, nem is ez a lényeges, eleve eldöntött, hogy ez egy vígjáték, bár kevesebb hahotázó humorral, inkább sok kis kedves jelenettel és párbeszéddel… A rendező (Marc Forster), aki olyan remek alkotások után, mint pl. a Szörnyek keringője (7) vagy a nálunk is sikeres Papírsárkányok (9) után most emészthetőbb filmet kreált a vígjáték kedvelőinek.