Hitchcock sorozat, tizenkettedik epizód. Hát a Családi összeesküvés pont azt hozta, amit vártam tőle. Nem szívesen állnék neki mégegyszer. Na de hamarosan bővebben erről. A Mester 76 évesen forgatta a filmet, ez volt az utolsó munkája 1980-ban bekövetkezett halála előtt. (Igen, tudom. Ezt a filmet se látta senki.)

A film sztorija szerint egy idős, a régmúlt bűnei miatt lelkiismeretétől nyugodni nem tudó asszony (Julia Rainbird szerepében Cathleen Nesbitt) felkeres egy spiritisztát, Madame Blanche-t (Barbara Harris). Méghozzá azzal a céllal, hogy találja meg neki valahogy halott lánytestvérének gyermekét, akit anno ő taszított el az anyjától, mivel a gyerek törvénytelen volt, a botrány pedig tűrhetetlen lett volna. Blanche és taxis barátja, George (Bruce Dern) neki is lát a keresésnek. Az események azonban nem várt fordulatot vesznek. Az ártatlan csecsemőként eltűnt emberük ma már nem is olyan ártatlan.

A film első fele még nem is rossz, a nyomozgatás no meg Blanche és George cívódásai egész szórakoztatóak. Viszont nagyon lassan haladunk előre és az alkotás második felére érdeklődésünk enyhén szólva is alább hagy. A humor nem igazán működik, a poénok nem ülnek ma már. Persze lehet, hogy '76-ban sem szakadtak meg az emberek a nevetéstől a mű megtekintése során. A finálé pedig már már banálisra sikeredik, a végső kikacsintásnak meg szinte a legelejétől érezhetően jönnie kellett valamikor. Viszont van egy technikailag bravúrosan kivitelezett autós jelenetünk. Feszültségnek, izgalomnak nyoma sincs persze.

Színészeinkre csak itt, az összegzés előtt szakítok egy kis időt. Semmi különöset nem nyújtanak, de kilógóan rossz alakítás sincs. Mondhatni simán elboldogult mindenki a szerepével. Összességében elég unalmas film, de valamivel azért élvezetesebb, mint a Topáz. Ezért fél ponttal többet is kap annál. 10/4.5.

Hitchcock örök.