Hitchcock sorozat, tizedik rész. Ez volt a harmadik nem éppen szórakoztató vagy legalább egy kicsit is izgalmas Hitch film amit mostanában láttam. Na az előző kettő persze nem volt annyira unalmas, mint az 1969-es Topáz, meg volt bennük pár értékelhető dolog. De azért bevallhatom, hogy így is megszaladt egy kicsit a kezem azzal a két hatossal (az az áldott jó szívem). Aktuális darabunk viszont sajnálatos módon le lesz húzva. Ez volt a legrosszabb munka a Mestertől a Szabotőr óta. Rövid leszek, nem nagyon van miről írni.

A történetről csak annyit, hogy a Kubai rakétaválság idejében járunk, főszereplőnk pedig egy francia kém. Tehát megint egy kémfilm. Többet nem is írok, nem veszem el tőletek ezt a kis izgalmat. Úgy talán végignézitek, ha minden előzetes info nélkül kezdtek bele. Különben nehéz lesz.

A helyszínek elég változatosak: Washington, New York, Moszkva, Párizs és persze Havanna. Legalább ez kárpótol minket egy kicsit, ha már a forgatókönyvet így sikerült összehozni. Ugyanis ahhoz képest, hogy egy kémfilmet nézünk szinte semmilyen elvárható kémes akciózást sem kapunk. Az események hihetetlenül lassan és csordogálnak előre, csomó feleslegesen nyújtott közjátékkal és papírízű párbeszédekkel. Még az a trükk sem jön be, ami a Marnie-ba sikeresen csempészett valamennyi feszültséget, kit érdekel, hogy ki vagy mi az a Topáz? Senkit. Hitchcock megszokott fekete humora fájóan hiányzik, mint ahogyan egy valamire való jelenet is. Ahol izgulhatnánk vagy meglepődnénk.

Szereplőink sem tudnak mit kezdeni elég egysíkúan megírt karaktereikkel, tisztes iparosként elvégzik a rájuk kirótt munkát, de semmi több. Számomra egy ismerős név sincs a szereplőgárdában, bár ez lehet, hogy az én szegénységi bizonyítványom. Viszont szerepel a filmben egy magyar színész is, névszerint Szabó Sándor. Pár perces szerepében egy magas rangú francia titkosszolgát formál meg. 

Na hát kb. ennyi lenne. Vontatott, érdektelen alkotás, amiben szereplőinkért egy percig sem tudunk izgulni. Mondjuk másért sem. 10/4.

A sorozat jövőjéről annyit, hogy a következő epizódban a szintén nem túl nagy elvárásokkal szembenéző Családi összeesküvést taglalom, majd a végén szépen búcsúzunk Hitchcock-tól. Előbb vonattal madár lesre indulunk, a szerelvényen idegenekkel ülünk egy kocsiban, aztán röviddel a terepre való kiérkezésünk után borzasztó vihar támad, ezért zárásként menekülőre fogjuk és szobát veszünk ki egy közeli félreeső motelben.

Hitchcock örök.